Ébredés (23. rész)

Kutasi, k, 02/02/2016 - 00:12

(folytatás)

 

23. fejezet

 

 

Oradea (Nagyvárad), Románia

2012. június 4.

 

 

Hangos csattanásra ébredt belvárosi lakásában Iliescu Boran. Mintha az ablaknak dobtak volna valamit. Azonnal kipattant ágyából és a hang irányába sietett. Elhúzta a fehér csipkefüggönyt. Ekkor jött rá, hogy az üvegnek nem csapódhatott semmi, hiszen a redőny teljesen le volt engedve. Felhúzta, hogy kitekintsen a nagyvárosi éjszakába.

Egy tízemeletes panelház nyolcadik emeletén lakott, a város közepén. Húsz éve kapta a lakást az államtól, feltételek nélkül. Tizenhét évvel ezelőtt felesége is odaköltözött, majd jöttek a gyerekek. Nyolcan laktak 60 m2-en, de szerettek itt élni. Vezető beosztásban dolgozott egy nagy cégnél, melynek leglátványosabb művelete a környezetszennyezés volt. Ott ismerte meg feléségét, aki akkor titkárnőként kezdett a vállalatnál.  Emellett jó pénzt kaptak családi pótlék címen.

Az asszony és négy fiuk látogatóba mentek pár napra, két lánya táborozni. Boran egymaga volt otthon. Kora este megivott egy üveg sört és gyorsan ágyba is került. Másnap reggelre ígérték befektetők egy új és korszerű gépsor szállítását és első akart lenni a munkahelyén, hogy rögtön tanulmányozhassa.

Az ország másik végéből telepítették ide, több százezer emberrel együtt, hogy benépesítsék ezt a területet is, elnyomva az itt élő népeket.

 

***

 

Régóta dúltak harcok a szomszédos nemzettel. Több mint 90 éve folyt egy határvita, hol az egyik félhez tartozott ez a terület, hol a másikhoz. Mindkét ország a magáénak tudta, történelmi tényekkel és bizonyítékokkal követelték a földet. Egy országnyi területről volt szó, bányákkal, hatalmas, végeláthatatlan erdőkkel. Valamint az ott élőkkel.

Erdélynek hívták azt a mesébe illő szépségű vidéket a maguk ősi nyelvén. A Magyar Királyság részét képezte. Voltak hosszabb, rövidebb időszakok, mikor önálló fejedelemség volt, de mindvégig magyarnak vallották magukat, úgy is éltek. Magyarul. E büszke, erős népnek úgy alakította a sorsát a világtörténelem, hogy végül idegen hatalom alá kerültek.

Bár ők ezen a helyen éltek évezredek óta, saját hagyományaikkal, saját nyelvükkel, kultúrájukkal, az utóbbi majdnem egy évszázadban elszakították őket őseiktől. Ugyan abban a házban laktak, de a másik országhoz kellett igazodniuk. Saját, ősi szavaikat nem használhatták, át kellett venniük a betolakodók szavait, szokásait.

Sok helyen a család házához tartozó kertben húzták meg az új határt, nem engedve az ott lakót, hogy saját birtokának végébe menjen. Fegyverekkel őrizték a két országot elválasztó új vonalat, sorompókat állítottak az utakon keresztbe. Útlevelet csináltattak, ha valaki a szomszéd faluba ment piacra.

 

***

 

Iliescut és a többi románt azzal a céllal hozták a térségbe, hogy kezdetben ellensúlyozza az őslakos magyarokat. Majd hosszú távon túlnépesedtek, háttérbe szorítva azokat, akik őseik jogán élték itt életüket. Rengetek új házat építtettek ide állami pénzből. Tízemeletes épületeket húztak fel. Betonelemekből, pár hónap alatt. Sablonlakások voltak, szintenként ugyan azzal az elrendezéssel. Egy-egy házban akár 150-200 ember is lakhatott. Akár egy kisebb falu. Csak itt egymás felett.

Abban az időben, mikor ezt az áttelepítési programot elindították, modern technikának bizonyult. Gyorsnak és praktikusnak. Az eltelt évtizedek alatt azonban a felújításokra nem nagyon költöttek. Így az építmények állaga csak romlott és romlott. A fűtéscsövekről foszladozott az azbeszt, vezetékek lógtak a mennyezetről, nagy darabokban hullott le a külső szigetelés. Egyébként sem szép látvány egy beton monstrum egy kis dombos, lankás tájon, de az, hogy elhanyagolták azokat, csúnyán tönkretette a régen idilli, barátságos vidéket.

Az egyik ilyen házban élt Iliescu. Tudta, hogy régi és senki nem foglalkozik vele, ezért általában nem foglalkozott a zajokkal. Valahol ráesett egy darab vakolat egy radiátorra, vagy a liftajtó nyílt, záródott folyamatosan egy zárlat miatt; ezek mind megszokott éjszakai hangok voltak. A folyosón lévő neoncsövek villogása és folyamatos búgása, zizegése az életük részévé vált. Viszont az a csörömpölés, amire felriadt, új volt.

És nem csak ő ijedt meg. Ahogy kinézett az ab lakon, látta, hogy több szemközti lakásban villanyt kapcsoltak és indultak a zaj irányába. Perceken belül a lakótelep minden lakója a nyitott ablakokból nézett körbe, hogy mi történhetett. Pillanatok alatt megtelt az udvar bámészkodókkal. Az alsó szinten lakók kifutottak zseblámpával, olajlámpával. Semmit nem találtak.

Fél óra után aludni tértek, de akkor éjjel nem találtak nyugalmat. Az járt a fejükben, hogy mi volt az, ami ennyire felzargatott több ezer embert.

Mindenki, akivel Iliescu másnap beszélt a történtekről, azt mondta neki, hogy koppanást hallott saját szobája ablakán. Akár nyitva volt az ablaka, akár zárva. Akár lehúzta a redőnyt, akár teljesen fel volt húzva. Megnézették az ablaküvegeket, de semmilyen sérülést nem láttak egyiken sem.

Hat nap elteltével hazaértek lányai a táborból, a rá következő napon felesége és fiai is. Asszonya hasonló élményről számolt be, holott 150 km távolságban volt akkor Nagyváradtól.

Ugyan ezt élték át Aradon, Temesváron, Brassóban, sőt még Bukarestben is az emberek.

Magyarázatra nem leltek, viszont a következő napokban zsákszámra szedtek össze utcai munkások madártollat. Több tonnányi tollat, de madártetemet, egyet sem. Márpedig,- gondolták- ahol ennyi toll van, ott döglött madárnak is kell lennie.

Nem volt.

 

Összefüggést nem találtak, de sokáig aggasztotta őket a két furcsa és baljós esemény. Megjárta a hír a világsajtót, madárkutató biológusok vizsgálták a tollakat. Hetek teltek el, rengeteg pénzt öltek bele feleslegesen a kutatók felszereléseibe és számítógépeikbe, amiket Nyugat-Európából hozattak.

Sosem lett eredménye a dolognak, annak ellenére sem, hogy a kutatási eredményeket nyilvánosságra hozták, és nemzetközi szakemberek is belecsöppentek a vizsgálatba.

 

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap