Comenius nyelvszemlélete A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában

Nyiri Péter - A..., h, 01/21/2013 - 00:09

Nyiri Péter

 

Comenius nyelvszemlélete A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában

 

Módszertani kérdések

Írásom a comeniusi pedagógia és A Magyar Nyelv Múzeuma munkájának, küldetésének lehetséges kapcsolatait igyekszik feltárni, megnevezni. Bár a széphalmi nyelvmúzeum az elmúlt négy évben komoly és eredményes nyelvművelődési: anyanyelvi nevelési, tehát pedagógiai munkát végzett,[1] az intézmény szakmai programja még kialakulóban van. Éppen ezért dolgozatom elsősorban témafelvetésnek, iránymutatásnak, egy később megvalósuló pedagógiai gyakorlat elméleti megalapozásának, párbeszédre, továbbgondolásra ösztönző elmélkedésnek tekintendő.

Comenius nyelvszemlélete A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában. Hogyan lehet összekapcsolni e két témát tudományosan és hitelesen? Ez igen komoly módszertani kérdéseket is felvet, vagyis ez a téma mindenekelőtt módszertani kérdés. A századokon átívelő analógiákban ugyanis veszély rejlik. Mert mondhatnám azt, hogy Comenius szerint a jó könyveket többre kell becsülnünk az ezüstnél és az aranynál;[2] és mi a nyelvmúzeumban rendszeresen felhívjuk a gyerekek és felnőttek figyelmét is az olvasás fontosságára; tehát: Comenius szemlélete tükröződik A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában. Csakhogy ez felületes, tudománytalan és hiteltelen lenne; sőt egyéb összekapcsolásokra és parttalan összekapcsolásokra adna alkalmat. Az viszont már tudományosan tárgyalható kérdés lehet, hogy a pánszófia mint eszme és tudományos eljárás hogyan érvényesíthető az anyanyelvi nevelésben.

A comeniusi nyelvszemlélet és A Magyar Nyelv Múzeuma összekapcsolása Comeniuson túli kérdéseket is felvet. Az a kérdés: hogyan viszonyuljon a nyelvmúzeum a különböző korok, alkotók nyelvszemléletéhez? Az talán nem feladata a nyelvmúzeumnak, hogy minden részletében kiérlelt nyelvfilozófiát, nyelvelméleti rendszert dolgozzon ki magának, vagy elkötelezze magát például a wittgensteini nyelvfilozófia mellett. Mert munkánk inkább gyakorlati, mint elméleti. Ugyanakkor szükséges rögzítenünk, hogy miképpen gondolkodunk a nyelvről, hogy minek tekintjük az anyanyelvet. Ez nem feltétlenül nyelvfilozófia, bár kétségtelenül vannak nyelvbölcseleti elemei is, hanem egy nyelvművelődési narratíva, az anyanyelvről való sajátos beszédmód, mely a gyakorlati munka alapjaként, elméleteként elválaszthatatlanul kapcsolódik, egységet alkot a gyakorlattal.

Ennek a narratívának vannak kiemelt témái; egyebek mellett: az anyanyelvet a nemzeti kultúra egyik alappillérének tartjuk, úgy véljük, a magyar nyelvben, szókincsben rögzült a magyarság múltja, gondolkodásmódja, észjárása, fontosnak tartjuk a nemzeti hagyományok ápolását, azt, hogy folyamatosan figyeljünk nyelvhasználatunkra, a nyelvhasználatot cselekvésnek tartjuk, melynek erkölcsi felelőssége van. A kérdés tehát az, hogy e narratívába, tematikába bekapcsolhatók-e, és ha igen, hogyan kapcsolhatók a sokféle nyelvszemlélet Comeniustól Verseghy Ferencen át Lőrincze Lajosig, vagy Arisztotelésztől Humboldtig. Mert a nyelvfilozófiai gondolatokkal a nyelvészettel foglalkozók rendre találkoznak, ezek voltaképpen kérdések, melyekre valamiképpen válaszolnunk kell. Az a kérdés, hogy felvetett kérdésekről, témákról szólnunk kell-e, és ha igen, hogyan. Mert – és ez a lényeges – nemcsak úgy érvényesülhet pl. Comenius nyelvszemlélete a múzeum munkájában, hogy a kiállításokban megjelenítjük, hanem úgy is, hogy a comeniusi témákról, gondolatokról a nyelvmúzeum is szól, azokat is tematizálja, azaz tárgyalja. A nyelvmúzeumnak ugyanis bizonyos témákat folyamatosan tárgyalnia kell, ezzel ösztönöznie a nyelvészeti, művelődéstörténeti kutatásokat, az anyanyelvi nevelést.[3]

Comenius és a nyelvmúzeum kapcsolatának feltárása tehát arra is példát ad, ahhoz is utat mutat számunkra, hogy a nyelvmúzeum miképpen viszonyuljon a különböző korok és alkotók nyelvszemléletéhez.

Az elsődleges összekötő kapocs Comenius és A Magyar Nyelv Múzeuma között a pedagógia. A Magyar Nyelv Múzeuma, bármilyen furcsán is hangzik talán, pedagógiai jellegű intézmény.[4] Mert pedagógián nemcsak a közoktatást értjük, hanem általában a nevelést és az ismeretátadást. Márpedig A Magyar Nyelv Múzeuma az anyanyelvi ismeretterjesztésnek, illetve az anyanyelvi nevelésnek sajátos közeget és eszközöket felhasználó, sajátos lehetőségekkel rendelkező intézménye, vagyis pedagógiai jellegű és küldetésű intézmény is. És ezért bizonyos didaktikai elvek érvényesülnek és érvényesíthetők munkánkban. Így áttekinthetjük azt, hogy a comeniusi didaktikai elvek közül melyek érvényesülnek vagy érvényesíthetők munkánkban. Merthogy ilyenek nyilvánvalóan vannak. Comenius pedagógiai elvei egy erkölcsös, a keresztény értékrendet követő ember elvei, és mivel a múzeum felfogása is ilyen, a kapcsolat szinte természetszerű. E kapcsolatot tekintem át egyrészt, mely már meglévő kapcsolat, de ezután – néhány konkrét comeniusi nyelvpedagógiai gondolatot kiemelve ­- azt is meg kell néznünk, hogy azok miképpen alkalmazhatók a jövőben. Alcímünk tehát ez lehetne: Comenius (kissé) továbbgondolva.

 

Általános elvek

Hogyan érvényesíthető a pánszófia, a dolgok egyetemes összefüggésének tudománya az anyanyelvi nevelésben? Nos, úgy, hogy a nyelvtudományt, illetve a nyelvművelődést interdiszciplínaként értelmezzük: több tudomány hatótereként. Hiszen a nyelv és nyelvhasználat kérdéseire nem csupán a nyelvészet kérdései, a nyelv kérdéseire pusztán nyelvészettel nem tudunk választ adni, ugyanis a nyelv nemcsak nyelvi-nyelvészeti, hanem társadalmi, lélektani, biológiai, erkölcsi, történelmi jelenség is.[5] Így segítségül kell hívnunk az irodalmat, pszichológiát, néprajzot, történelmet, biológiát, teológiát. Meggyőződésem, hogy csak így tudunk hiteles válaszokat adni a nyelv kérdéseire. Vagyis a Comenius által oly fontosnak tartott dialógust a tudományok közötti párbeszédre kell vonatkoztatnunk. Ez a jövő feladata, amíg ez nem történik meg, a nyelvművelődés nem lehet olyan minőségű, mint amilyennek lennie kellene. (S hozzáteszem: pl. a nyelvtörténeti-nyelvrokonsági kérdéseket sem tudjuk hitelesen megválaszolni a tudományok együttműködése nélkül.) A nyelvtudomány pánszófikus, vagy enciklopédikus szemléletére van szükség, de nevezhetjük ezt akár nyelvművelődési szintézisnek (vagy szintetizáló nyelvművelésnek).

Az anyanyelvi nevelésnek két pillére van: az anyanyelvi ismeretterjesztés, a nyelv minél alaposabb megismertetése, és annak felismertetése, hogy a nyelv cselekvés, mely felelősséggel jár, melynek szeretetcselekedetnek kell lennie. A cél az, hogy a nyelvhasználó anyanyelvi ismeretei által (minden korosztályban) a célnak megfelelően tudja használni anyanyelvét. Úgy, hogy azt, amit akar, nyelvileg minél hatékonyabban és érthetőbben tudja eljuttatni a hallgatóhoz. Mondhatja bárki, hogy azzal, hogy a nyelvhasználót megtanítjuk arra, hogy úgy használja a nyelvét, ahogy saját céljának megfelel, a rosszra is tudja használni. Éppen ezt zárja ki az erkölcsi nevelés. A nyelvhasználatot szeretetcselekedetté változtató nyelvhasználó nem cselekszik rosszat a nyelvével. A célnak megfelelő nyelvhasználat megtanítása tehát az emberi kapcsolatokat, a közösségépítést szolgálja, azt, hogy az emberek közötti nyelvi hidak minél szilárdabb, könnyen átjárható, hatékony és szép építmények legyenek. Ebbe az anyanyelvi nevelési elképzelésbe beilleszthetők a comeniusi pedagógiai elvek is. Melyek ezek?

A pedagógiai optimizmus: hinnünk kell abban, hogy a nyelvhasználó nevelhető, és hogy ez a nevelés az emberi életkor egészére kiterjeszthető. Hiszen a nyelvmúzeum célja is az egész ember nevelése. Kodály Zoltán azt mondta: „A helyes kiejtést tanulni kell, még született magyarnak is.” Ezt úgy módosíthatjuk: az anyanyelvünket folyamatosan tanulnunk kell, nekünk, született magyaroknak is, akiknek a magyar az anyanyelvünk. Mert szókincsünket folyamatosan bővíthetjük, nyelvhasználatunkat csiszolhatjuk, nyelvi készségeinket fejleszthetjük. Az anyanyelvtanulás nem ér véget az iskolai évekkel, hanem folytatnunk kell élethosszig. A nyelvmúzeumnak – a comeniusi elvek alapján is – erre folyamatosan fel kell hívnia a figyelmet.

Természetszerű az is, hogy az anyanyelvi nevelési gyakorlatban a comeniusi általános elvek is érvényesülnek. Ezekre csak röviden utalok. Kulcsszavaink a nyelvmúzeumi munkában a következők lehetnek:

Szemléletesség. Állandó kiállításunk interaktivitása abban rejlik, hogy a tárlat minden érzékszervre hat, a látogató olvashat, megszemlélhet, hallhat, játszhat – a nyelv a maga minden életterületet átfogó teljességében, színes és gazdag tárgyi valóságában jelenik meg.

Tudatosság: Az elsődleges cél – nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is – a nyelvhasználat tudatosítása. Az ember akkor képes a célnak megfelelően használni a nyelvét, ha képes tudatosan használni, ez pedig csakis az anyanyelv alapos ismeretével érhető el; ezt szolgálja az anyanyelvi ismeretterjesztés és nevelés.

Kiemelendő az erkölcsi nevelés fontossága az anyanyelvi nevelésben. Comenius is Senecát idézi: „Erkölcsöt tanulj először, aztán bölcsességet. Ezt erkölcs nélkül nem lehet tanulni.” Az erkölcs mindennek, így a nyelvhasználatnak is az alapja…

 

Anyanyelvi nevelés

Comenius az anyanyelv ismeretét alapvetőnek tartotta, szerinte idegen nyelvet, még a latint sem lehet annak tanítani, aki az anyanyelvét nem ismeri: „…a gyermeket idegen nyelvre tanítani akarni az anyanyelv ismerete előtt, annyi, mint őt lovagolni tanítani, mielőtt járni tudna”[6] – vallotta. Bakos József is kiemeli, hogy Comenius a puritánus mozgalomba illeszkedi bele, éppen a nyelvkérdésben, az anyanyelv, nemzeti nyelv közkinccsé tevésének programjában. S ez a felfogás, hogy anyanyelvtudás minden ismeretszerzés – az idegennyelv-tanulás is az – alapja, maga is egy művelődéstörténeti hagyomány. Az anyanyelv a legjobb eszköze a tudományok művelésének, a gondolatok közlésének, a haladó ismeretek terjesztésének, vallotta Comenius, s ezt az eszmét fejezi ki egész életművével, különösen a Magyar Enciklopédiával Apáczai Csere János. „Apáczai enciklopédiája nyelvbölcseleti szempontból azért is igen jelentős, mert alapelve az, hogy a világot megérteni és benne magunkat másokkal megértetni csak anyanyelvünkön lehet.” – írja Balázs János.[7] Ezt az eszmét viszi tovább Bessenyei, majd maga Kazinczy is, még kifejtettebben, még harcosabban. Kazinczyék korában a nyelv alkalmassá – a művészetekre, a tudományok művelésére, az államnyelvi feladatokra – tétele is ezt szolgálta. Kazinczy 1808-as Tübingai pályairatában ezt írta: „Ha a magyar nyelvet hozzuk be, állani fogunk, de ha a deák nyelv hozatik visssza, később vagy elébb elöl minket az idegenek özöne, és nemzetünk zűrzavar lesz.” S ennek az eszmének – egy kemény és hosszú nyelvújítási és reformkori küzdelem után – az eredménye, megkoronázása az 1844. évi II. törvénycikkely: a magyar nyelv államnyelvvé tétele. A Magyar Nyelv Múzeuma is az anyanyelv elsődlegességét vallja, azt, hogy az ember a legteljesebben az anyanyelvén tudja kibontakoztatni önmagát, az anyanyelve által lehet egyre teljesebb ember, vagyis: a magyar ember anyanyelve által lehet igaz európai, hiszen Európa érdeke is az, hogy önmagukat kibontakoztató emberek munkálkodjanak érte és benne. Ezt kellene megfontolniuk például a szlovák nyelvtörvény megalkotóinak. A magyar anyanyelvű meggyőződésem szerint Szlovákiát is akkor tudja a legjobban szolgálni – ha akarja -, ha használhatja anyanyelvét. Az anyanyelvhasználat korlátozása egész Európa számára káros, a korlátozó nemzet számára is.

Az általános didaktikai elvek után nézzünk néhány konkrét nyelvpedagógiai, nyelvészeti gondolatot.

 

            Kép és szó

Comenius is azok között van, akik már Locke előtt hangsúlyozták, hogy nincs semmi az értelemben, ami nem volt előbb az érzékelésben. Ugyanakkor a világ dolgainak megismerésében legfőbb támaszunk a nyelv: aki bejut a nyelvek kapujába, az előtt a dolgok tornáca is föltárul. Hogyan? A világ dolgai csoportosíthatók, átláthatók a nyelv segítségével. Először érzékeljük a dolgokat, ez alapján képzetek alakulnak ki tudatunkban, a képzetek alapján fogalmak, és ezek jelei a szavak. E négy mozzanat (dolgok, képzetek, fogalmak, szavak) között párhuzamosság van; ezen az úton – izomorfikus viszonyok által – lesznek a dolgokból szavak, lesz a világból számunkra és mások számára nyelv. A szavak alapjai tehát benyomások, végső soron képek. A magyar nyelvre egyébként a képszerűség különösen jellemző, szavaink, kifejezéseink képisége igen erőteljes, nyelvünkben az elemek – dolgok, képzetek, fogalmak, szavak – közötti kapcsolat motiváltsága igen sok esetben felismerhető.[8] A nyelv képszerűségét egy múzeumban, illetve kiállításban ­– különösen a mai technikai, multimédiás eszközökkel (pl. hologrammal) – különösen érzékletesen be lehet mutatni, s ezzel olyan információk adhatók a fiataloknak, amelyekkel a közoktatásban nyilvánvalóan nem találkozhatnak. A nyelv képszerűségének kihasználása a nyelv múzeumi bemutatásában jó módszer lehet arra, hogy az egyébként nehezen megragadható nyelvet látványosan megjelenítsük.

 

            A gyökökről és a tudatos nyelvhasználatról

Comenius felismerte, hogy a nyelv szavai véges számú elemekre, az ún. gyökökre (szótövekre) bonthatók. A gyökökből lesznek a származékok, mint az ágak. Ezért javasolta Comenius a nyelvtanításban a gyökök számbavételét, a szavak etimológia és fogalomkörök szerinti csoportosítását, mert a tanuló így átláthatja a nyelv szókészletét.[9] Ez a módszer az anyanyelv-pedagógiában kitűnően alkalmazható, hiszen általa a nyelv, a szavak jelentéshálózata ismerhető meg: egyfelől a nyelv sajátos világfelosztását, anyanyelvünk észjárását, anyanyelvi nemzeti hagyományainkat mutatja meg;[10] másfelől a nyelvhasználatunkat, a szabatosságot, a tudatos nyelvhasználatot segíti.[11] Az embereket ékesszólóvá kell tenni, vallotta Comenius; ékesszóló pedig az, aki beszédével megfelelően tudja közölni gondolatait, aki hatékonyan tudja használni a nyelvet. Ez csakis nyelvismeret által érhető el. A nyelvet, a szókincset a gyökök és származékok nyomán megismerő nyelvhasználó számára például a fogalmi tévesztés esélye jelentősen csökken,[12] hiszen tisztában van a hangalakok és jelentések összefüggéseivel. Átlátja a szókészlet működését, így hatékonyan tudja használni anyanyelvét (persze a nyelvtani szabályok ismeretében). „A beszéd, az ismeret akkor kifejező, teljes, ha a benne szereplő dolog saját jelentéssel bír, ha a dolgok és szavak között párhuzamosság áll fenn, ha a dolgokat és szavakat pontosan értjük, azok lényegét, fogalmát ismerjük. Az igazi emberi beszéd értett szavakból áll.” – vallotta maga Comenius is.[13] „a nyelvet világos beszédre” kell nevelni[14] – írja, másutt pedig azt javasolja, hogy atriális osztályban „a szép módon való alakítását kell megtanulniuk, hogy a tartalmat kifejezően, világosan és kellemesen tudják megfogalmazni, közvetíteni.”[15]

Ma is vállalható, sőt támogatandó az a pedagógiai törekvés, melynek a nyelvhasználat tudatosítása a célja. A nyelvművelődés egyik fő célja a nyelvhasználat tudatosítása, hogy a nyelvhasználó a lehető leghatékonyabban, a célnak megfelelően, szabatosan, az érzéseknek, gondolatoknak, valóságnak megfelelően, hitelesen használja nyelvét. Ahogy Kazinczy mondta: a nyelv célja, „hogy gondolatainknak ’s érzéseinknek igaz képe, ’s hív tolmácsa legyen, még pedig nem csak imígy, nem csak amúgy, hanem legapróbb külömbözéseikben (nuance)”.[16] A cél a helyzetnek megfelelő nyelvhasználat, ahogy a nyelvművelés mondja: a stiláris adekvátság. Ehhez pedig kell a dolgok pontos megnevezése. Erről írta Comenius, hogy a dolgok pontos megnevezése (ma úgy mondanánk: a pontos, szabatos szóhasználat) „a mindennemű műveltséghez bebocsátó ajtó”[17]

 

 

A használt nyelv

A párbeszédek, a képek, a színjátszás, az élő nyelv: beszéd felismerése is azt bizonyítja, hogy Comenius tudta, a nyelv a használatban lesz nyelvvé. A nagy tanító azt mondta: az ismeretet beszéddé, cselekvéssé, életté kell tenni: vagyis a fogalmat kimondott szóvá. Saussure kifejezéseit használva: a langue legyen parole. A nyelvet ilyen értelemben meg kell cselekedni, hiszen a nyelv a megcselekvésben lesz valóban élő. Ezt a gondolatot, tényt még inkább tudatosítani kellene az anyanyelvi nevelésben; és az elméleti nyelvi ismeretek, a leíró nyelvészeti stúdiumok helyett az alap- és középfokú oktatásban a nyelvhasználat kérdéseit tárgyalni. Mindez A Magyar Nyelv Múzeuma munkájára, küldetésére is érvényes: a Széphalomra látogatók a tapasztalatok szerint nem anyanyelvünk grammatikai leírását várják el, hanem a nyelv átfogó, érdekes és szemléletes bemutatása mellett elsősorban nyelvművelődési, a nyelvhasználat kérdéseiben eligazító funkciót társítanak az intézményhez. Ehhez az igényhez a nyelvmúzeumnak feltétlenül igazodnia kell.

 

Nyelv és erkölcs

Ennek kapcsán, az előbbi megállapításokat továbbgondolva kell hangsúlyoznunk a nyelvhasználat cselekvés voltának, s ezzel együtt a nyelvhasználat erkölcsi felelősségének tudatosítását. Ne feledjük, az erkölcsnek Comenius pedagógiai felfogásában alapvető helye van, hiszen a nagy tanító teológus is volt. „Az emberré nevelésben fontos szerepet szán a vallásos, erkölcsi nevelésnek.”[18]; Senecát idézve vallja: „Erkölcsöt tanulj először, aztán bölcsességet. Ezt erkölcs nélkül nem lehet tanulni.” Az erkölcsös: hiteles és igaz nyelvhasználat a közösségépítés hatékony eszköze: a nyelv „a tudásnak és a hitnek mintegy szállítóeszköze az egyik embertől a másikhoz”[19] – mondja Comenius. A nyelviség erkölcsi vonatkozásait a nyelvtudományos szakirodalom alig vagy egyáltalán nem tárgyalja, holott a nyelvhasználat személyiségformáló hatásának kérdése (a kismamák nyelvhasználatától, a csecsemőgondozástól a közoktatáson át a mindennapi nyelvi megnyilatkozásokig) a nyelvművelés egyik legfontosabb kérdése lehetne. A nyelvi erkölcs kérdése ugyanakkor túlmutat a nyelvészet keretein, megválaszolása több tudományág (lingvisztika, etika, pszichológia, szociológia, teológia) összehangolt munkáját igényli. Az anyanyelvi nevelésnek mindazonáltal elengedhetetlen része, s így a nyelvmúzeum tevékenységében is kiemelt szerepet kell kapnia.[20]

 

Irányok, tematika

Comenius pedagógiai elvei, az igen gazdag életmű termékeny gondolatai még hosszan sorolhatók, és bizonyára sok közülük a jelenben is érvényesíthető. Nem túlzás, ha A Magyar Nyelv Múzeumát – a közgyűjteményi funkciója mellett – elsősorban nyelvművelődési: anyanyelvi nevelési intézményként azonosítjuk. Nyelvművelődésen a következőket értjük:

  1. Az anyanyelvi ismeretterjesztést, anyanyelvünk minél alaposabb, mélyebb megismertetését, vagyis a tudatos nyelvhasználatra nevelést.
  2. A nyelvi-kulturális nemzeti hagyományok megismertetését, és így a nemzeti öntudat, a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettség és a hazaszeretet erősítését.
  3. A nyelvi-erkölcsi nevelést, annak hangsúlyozását és tudatosítását, hogy a nyelvhasználat erkölcsi felelősséggel jár, a nyelvhasználat cselekvés, a használt nyelv megcselekedett nyelv.

A kérdés tehát az, hogy ebbe a programba hogyan illeszthetők be a comeniusi gondolatok, hogy ebben az anyanyelvi nevelési tevékenységben hogyan érvényesíthetők, aktualizálhatók a comeniusi pedagógiai elvek; nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. A választ az idő adja meg, hiszen a nyelvmúzeum tudományos munkája – bár az eddigi teljesítmény is sikeres és elismerésre méltó – még kialakulóban van. Az bizonyos, hogy Comenius szelleme – értéke, minősége és a helyi kötődések okán is – elmélkedésre, munkára ösztönöz e téren. És hosszú távon a hazai és nemzetközi Comenius-kutatásnak is egyik iránya lehet annak vizsgálata, hogy miképpen aktualizálható a nagy tanító pedagógiája napjaink nevelésében-oktatásában.                             


[1] A Magyar Nyelv Múzeuma munkájához, küldetéséhez ld.: Kováts Dániel, „Fény és nagyvilág énnékem Széphalom” A Kazinczy Ferenc emlékhely története és hatása, kiadta a Kazinczy Ferenc társaság a Feliciter Kiadó gondozásában, Sátoraljaújhely, 2009, 169-180. Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma történetének első fejezete, Honismeret, 2009/5, 82-85.; Széphalom. A Magyar Múzeuma, Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 822. szám, Budapest, 2011. Szöveg: Nyiri Péter; Pásztor Emil, Javaslat egy széphalmi magyar nyelvtörténeti múzeum létesítéséről, Széphalom 6. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 1994, 367-369. Továbbá: ugyanő: Magyar Nyelvőr 1995. 210-212.; Fehér József, Kováts Dániel, Pásztor Emil, Radványi György, A széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma tématerve, Különnyomat, Sátoraljaújhely, 2002.

[2] „a bölcsességre igyekezőknek a könyveket arany és ezüstnél jobban kell szeretni”

[3] Ennek a célkitűzésnek példája az, hogy 2012-ben csatlakoztunk a Médiaunió „Mesélj mindennap!” című, a mesemondás fontosságát hangsúlyozó kampányához, s egy nyelvmúzeumi (nyelvújítási szavakat nagy számban használó) mesével  Széphalmon is ösztönöztük a látogatók a mesemondásra, -olvasásra és -írásra. ilyen kampányokban a jövőben is részt kívánunk venni, és mi magunk is indítunk, hirdetünk hasonlót, pl. a kézzel írás kapcsán.

[4] A széphalmi nyelvmúzeum az elmúlt években több komoly múzeumpedagógiai programot valósított meg; és igen határozott igény mutatkozik a pedagógusok és diákok részéről arra, hogy az intézmény anyanyelvi nevelési-múzeumpedagógiai központ is legyen.  Mindezt  segíti és egyben igazolja is, hogy a diáklátogatók aránya a nyelvmúzeumban több mint 60%.

[5] Ezt a felfogást igyekszünk érvényesíteni A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában is. A nyelvet a maga összetettségében, az életünket ezer meg ezer szállal átszövő, annak alapszövetét adó jelenségként mutatjuk be. Ld. ehhez különösen a Titkok titka. A magyar nyelv múltja, jelene, jövője című állandó kiállításunkat.

[6] Comenius Nagy Oktatástana (fordította Dezső Lajos) = Bibliotheca Comeniana X., 78.

[7] Balázs János, Hermész nyomában. A magyar nyelvbölcselet alapkérdései, Bp., Magvető Könyvkiadó, 1987, 448.

[8] Balázs Géza a képszerűséget a magyar nyelv és nyelvhasználat egyik fő jellemzője: Balázs Géza, Nyelvünk múltja, jelene és jövője = Magyar Kulturális Kalauz, Napkút Kiadó, Budapest, 2011, 29.

[9] A gyökkutatás, gyökelmélet legnagyobb magyar teljesítménye Czuczor Gergely és fogarasi János nagyszótára: Czuczor Gergely és Fogarasi János, A magyar nyelv szótára, Pest, Emich Gusztáv magyar akademiai nyomdásznál, 1862-1874. Ld. erről: Nyiri Péter, Gondolatok a gyökökről és a Czuczor-Fogarasi-szótárról. Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve. 19. kötet, 2009, 265-272.

[10] „A Szó, amely Isten redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében, olyan bizonyossággal s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és tudósokat egyaránt.” – állítja Sütő András könyvének Jean Pierre-től vett mottója. (Sütő András, Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 9.) A kognitív és antropológiai nyelvészeti kutatásokból is tudjuk, hogy a nyelv és kultúra összefügg, kölcsönhatásban van. Ehhez ld. pl. Balázs Géza-Takács Szilvia, Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe, Paul-Westermann-Inter-PRAE.HU, Celldömölk-Budapest, 2009, 42-46.

[11] Czuczorék is így vélték. A magyar nyelv gyökrendje a magyar nyelv működéséről, szerkezetéről, saját nyelvünk belső titkairól szinte mindent elmesél: „…saját nyelvünk belső titkait kell mindenekelőtt kifürkésznünk.” – írta Czuczor (Czuczor Gergely, „A’ magyar nyelv ’ etimológiai és hasonlító vizsgálata elvéről”, Akadémiai Értesítő, 1851, 288, 298.

ezért céljuk az volt, hogy a magyar nyelvet anyagi egész mivoltában, szerkezete minden egységeiben bemutassák, mert ez a gyökrend feltárása révén lehetséges.

[12] Gondoljunk csak a következő, igen gyakori szótévesztésekre, szócserékre: egyelőre-egyenlőre; helység-helyiség stb. Ezek a hibák a szókincs (a hangalak-jelentés kapcsolatok) megismerésével kiküszöbölhetők.

[13] Ködöböcz József, Comenius sárospataki tevékenysége és annak elméleti alapjai = Bibliotheca Comeniana X. Comenius élő pedagógiai öröksége, szerkesztette Ködöböcz József, Sárospatak, 2003, 315-316.

[14] Comenius: Pampadeia (fordította Bollók János) = Bibliotheca Comeniana X. Comenius élő pedagógiai öröksége, szerkesztette Ködöböcz József, Sárospatak, 2003, 45.

[15] Ködöböcz József: Comenius sárospataki tevékenysége és annak elméleti alapjai = Bibliotheca Comeniana X., 305-316.

[16] Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenhatodik kötet. Közzéteszi dr. Váczy János. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1906, 58-59. Kis Jánosnak 1818. június 1-jén. A Báróczy Sándor életében ezt írja Kazinczy: „… a nyelv ideálja, hogy a nyelv az legyen, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.” (Kazinczy Ferenc, Híven szeretni a jót… Válogatott írások. Válogatta és szerkesztette Fehér József és Kováts Dániel. Sátoraljaújhely-Nagyvárad, 2009, 234-235.)

[17] Comenius 1962. A dolgok pontos megnevezésének hasznáról = Comenius Magyarországon. Comenius Sárospatakon írt műveiből. Összeállította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Kovács Endre, Budapest, 199-215.

[18] Ködöböcz József, i. m., 313.

[19] Comenius: Pampadeia = Bibliotheca Comeniana  X., 99.

[20] A nyelvi erkölcsről ld. Nyiri Péter, Az anyanyelvi nevelésről… másképpen. Gondolatok a nyelvi erkölcsről és a szeretettel megcselekedett nyelvről, Hitel, 2011. december, 61-68. Illetve: Nyiri Péter, (Teológiai) hermeneutika és nyelvi felelősség, Polísz, 110(2007/2008 december-január)

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap