Borkút

Döbrentei Kornél, sze, 03/28/2018 - 00:07

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                             

 

  

                                               Szentgyörgyi József képe alá

 

Lentbe, föntbe világosságos Istenszem-léken át

mehetsz be, feszes idegû pókfonálon teherliftezel

le, föl, magad feledve is önkoloncosan, a húsod

érett tündökletû palást, uralgó verôfényében

nem töpped meg a lélek, vacogtató kénsárgára

még nem fakítja idilli hervadás, a szôlôkapa

holdkaréj vasa a nekiveselkedô mozdulattól

csendülve belehasít a rettenetes delelésû

napba, a tôkék sora alatt így olvad eggyé

sistergô mennydarab s a föld-szíve magma,

                                                      Krisztus urunk

egyesített öt sebe estéllô-bíbor nyalábokat

lövellô forrás, attól termékeny, hogy a mélye

aszály-fekete, de el nem apad, akár parlagos,

tikkadt ínyen a szilaj szomj, mint önámító sóvárgás

a hit után, a kárhozat üres örökkévalóság,

telilávázzák szenvedélytôl vaskos-hömpölyû

tûzfolyamok, majd délcegen fölmerednek, kínzatos

gyönyörök veres cölöpjei, rájuk szôlôindákkal

kötöztetünk, marcangoljanak makacs kacsok, a mámor

karmai, aládúcolják az égkupolát ezek a

mazsola-molekuláktól tömör oszlopok, a boltozat

azúr zománcán kozmikus karambolok ütötte sebek,

megannyi sajgó csillaghiány, bár még ragyog

                                                          csóvafényed

duhajul, már megtörtént zuhanásod, gyászi

                                                 selyem-sekélyben

aranyiszap teng, belôle gyúr újjá az Úr, magasságok

ikaroszi kudarcosát, aki hullásodban vagy

vakmerô s a céltalanságban kecses, míg a szférákat

szárnyukon átszûrô méhecskék, megrakva ragacsos

virágpor labdacsokkal szánandóan nehézkesek…

 

Tükörképed fonákjáról nézni meg, a súlyos

könnyûség a borkútba lehúz, fohász és átok

bazaltjából a fala, villámolásig kifent

kaszapengékkel fészekrakott, lenyúzhatnád távlatok

hamvas hártyáit, mert ujjadon pörgetve láthatod,

ez a bolygó kék labda csak, melyet egy csínytevô,

növendék isten meg madárfossal pöttyözött, kikent

bohócarc-merev fehér foltok, eretnek grálkelyhek:

vécécsészék sziluettjei, öblüknek fetrengve,

ökrendve adod vissza magadból az epekeser

világot, foltok: a megismerés döglöttmész-fakó

tallérjai, édenkerti almagurulással írás

és fej egyként hirdeti legendás semmit se tudásod,

mondandókkal kitámasztott szádban, hol dúlnak bôsz

csersavak, szemenként korrodálódnak el a szabadság

láncai, s amíg újrakovácslódnak fehérizzású

jégtönkökön, ereiden, kráterek marta szíveden

keresztülzakatol a pokolfûtötte mennyország.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap