Borbély Lászkó könyvéről: Büntetlenek

Lukáts János, v, 06/26/2011 - 05:22

 

 

 

Agatha Christie bűnügyi történeteiben általában egy bűncselekmény történik, esetleg kettő, három. Jól megindokolt a tett, az áldozatot lehet sajnálni, az elkövetőre lehet haragudni. A könyvben van bűn, büntetés és bűnhődés. És körülötte a világ: város és vidék, otthon és munkahely, iskola, börtön, szerelem, barátság, ami a világot kerekké teszi.

Borbély László Büntetlenek c. könyvében harminc minősített bűncselekményt számoltam össze, utána a számolást abbahagytam. Talán eltévesztettem, de lehet, hogy a bűncselekmények sorjázása már nem tudott felizgatni. Miért is? Talán a fogalmak miatt, amelyek díszletként szerepelnek, és amelyek nem azt jelentik a könyvben, ahogy hagyományos értelmezés szerint a fogalmakat használjuk. Ez a család nem család, az iskola nem iskola, a barátság nem barátság és a szerelem nem szerelem. A bűn sem bűn (legföljebb: balhé), a börtön demokratikus népintézmény, a bűnhődés pedig ismeretlen fogalom, ahogy a nyelv, a tisztelet, az értékek teremtése és megőrzése is, nem beszélve a jövőképről. Ja, és a sport se sport!

Sokszálú és sokelemű ez a kortársi látlelet, szereplői (nehogy már hősöket mondjunk!) nagyobbrészt fiatalkorúak, akik magukkal, egymással, környezetükkel nem tudnak mit kezdeni. Sem a társadalom intézményeivel, sem családjuk tagjaival, sem tanáraikkal. Nem tudnak mit kezdeni? Tudnak, nagyon is tudnak! De tetteiket megítélni, értelmezni és minősíteni kockázatos vállalkozás volna, és bizonyosan reménytelen.

A fiatalkorú bűnözésről van persze szó a regényben, de ez a „fiatalkor” többnyire már egy nemzedékkel korábban elkezdődik: igen, a szülők életmódjával, kallódásával, család- és önpusztító tevékenységével. A fiatalkorúak aztán ezt folytatják. Az iskolában, a játszótéren, szórakozás és közlekedés közben, randevún és unatkozás közben. Valójában céltalan sodródás közben, mert mintha a legtöbb bűnelkövetés (balhé) hátterében ez állna.

Csontos Ferenc tornatanár és sportedző (boxmester), jó tanár és derék ember, talán jobb is, mint a könyv levegője igényelné, - természetesen meghal a regény végére, brutálisan végez vele, akitől legkevésbé várható. Ördög Máté, a diák kezdetben nem „ördögi” figura, csak kallódó, unatkozó és utálkozó, elégedetlen, de az elégedetlenség nem fölfelé hajtja, hanem lefelé. A regény kezdete meghökkentően hasonlít a Pál-utcai fiúkra, de ez az ejnstand vérbe torkollik.

Az iskola segíthetne – gondolnánk, pedig az iskola (ez az iskola!) gyenge és széteső, tanárai ijedtek, sem eszközük, sem ötletük a gengszteresedés útján már előrehaladott diákok visszatartására. Csontos sportolót akar nevelni Mátéból, meg a többi kis ördögfiókából is, de ők inkább a laza lötyögést (az alibit) részesítik előnyben az edzéseken, ökleik igazi ütőerejét az utcára (játszótérre, közértbe, diszkóba) tartalékolják.

Európai és hazai környezetünk napi, politikai és tudományos sajtójában szinte már fölös mértékben olvashatunk olyan fogalmakról, mint tolerancia, mint a tudás társadalma, mint interperszonális kommunikáció, mint helyi polgári kezdeményezések, és mint a szép új világ számos további letéteményese. Nos, a Büntetlenek világában ezek a fogalmak tökéletesen ismeretlenek, a történések mintha éppen e nagyszerű fogalmak ellenében történnének. Talán nem szándékosan, hiszen tudatosság, logika, távlatos gondolkodás nem fordul elő a szereplők szellemi muníciójában, hanem mert fogalmaik más eredetűek, más szabályok szerint és más módon valósulnak meg.

Borbély László hatalmas gyűjtő- és tiszteletreméltó rendszerező munkára vállalkozott, talán többre is, mint ami egy kortársi regényhez föltétlenül szükséges. Elbeszélgetett tanárokkal, pszichológusokkal, sportedzőkkel (boxmesterekkel), rendőrökkel és bűnözőkkel, hogy anyagot (vagy inkább magyarázatot?) nyerjen arra a tünet együttesre, amelyből aztán könyve témáját merítette. Az említett hivatások és szakmák képviselői bizonyosan alapos és hiteles információkkal látták el – az anyaggyűjtő szociológust, de a regényírónak mégis magának kellett a mű anyagát megteremteni, a környezetét hitelesre formázni, hogy minden olvasó (diák, tanár, „kívülálló civil”, netán bűnöző) ráismerjen saját városára és világára, saját családjára és lakótársaira, alkalmasint saját magára.

A fiatalok (és a hajdan volt fiatalok, akik mára elkopott középkorúakká, elhagyó és elhagyott házastársakká, gyermekeikkel semmit kezdeni nem tudó szülőkké váltak) hosszas párbeszédeket folytatnak egymással (néha olyan az olvasó érzése, inkább: perbeszédeket!). A regényíró Borbély László remekel a dialógusokban, de ez a remeklés nem igazán az olvasó esztétikai érzékéhez szól. A nyelv, amelyen a párbeszéd folyik, végletekig elsivárult, eldurvult, nyelvtani szabályt és érdemi közlést alig tartalmaz, megszólaló és megszólított között alig érezhető rokonszenv, emberi összetartozás, netán tanár-diák vagy szülő-gyermek kapcsolat. Inkább az utálat és a türelmetlenség, a beszéd fölöslegessége jellemzi ezeket a torz és kusza szóváltásokat.

Mindegyik szakma képviselői ráismer(het)nek a regényben a maguk szakterületére, sérelmére, jogos panaszára, bevallhatják tehetetlenségüket, - remélhetően meg is teszik a Büntetlenek olvasása közben. A regény – a sok vér, brutalitás, gonosz és ostoba indulat ellenére – nem krimi, hanem riasztó társadalmi kortünet (kórtünet?). Az olvasók – függetlenül szakmai elkötelezettségüktől és hovatartozásuktól – a könyv végére bizonyára kialakítanak magukban valamilyen képet a társadalom egész(ség)éről, amelyben ilyen tünetek indultak gazdag burjánzásnak, bizonyára a megoldás lehetőségei (vagy a megoldhatatlanság okai?) is kirajzolódnak legtöbbjükben, az érintettségtől, a felelősségérzettől, a morális indíttatástól függően radikálisabb vagy szelídebb módon. A társadalom egészében ma a „büntetlenek” aránya, ereje, jelenléte és hatása talán még nem olyan töménységű, mint Borbély László könyvében, de, hogy a fiatalkorú bűnözés élő és szerteágazó probléma, amelyet minden olvasónak (és nem olvasónak) meg kell ismernie, az okait értelmeznie, fellépni ellene, ez a könyv olvastán nyilvánvaló.

A könyvhöz Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész készített fametszeteket, a képek riasztóak, zsúfoltak és szuggesztívek, akár a szövegek, a személyek és a problémák, amelyek a könyv lapjain gomolyognak.

(Borbély László: Büntetlenek. Regény. Ill.: Gyulai Líviusz. Bp. 2010, Magyar Írók Egyesülete. 183 oldal)

 

Lukáts János

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap