Boda László: Wass Albert jelleme

Szerkesztő A, h, 02/17/2014 - 00:11

Wass Albert jellemét megidézni, ha csak megközelítésben is, megtisztelő feladat. Nem bővelkedünk országos szintű erkölcsi jellemekben, pedig e nélkül nem várható a magyar nép fölemelkedése. De nem veszhet el az a nép, amelynek holtukban is olyan nagyjai vannak, mint Wass Albert. Mert ők azok, akiket valóban megilletne a kitüntető cím: „századfordító magyarok”.
Az erkölcsi személyiséget jellemnek tartjuk. De hol vagyunk már attól, hogy a jellem fogalmát kellően ismerjük és értékeljük! Az ugyanis hiányzik a globalizáció szótárából. Wass Albert igazi jellem, sőt nagy formátumú erkölcsi személyiség. S hogy mi a jellem, és ki a jellemes, azt az irodalom emberei számára talán úgy lehetne fogalmazni, hogy jellemes az, akinek etikailag egységes stílusa van, mint egy veretes irodalmi műnek. A jellemnek ismert jelzője a „szilárd”, ami a hegyi patakok köveit idézi. Azt a szilárd követ, amelyet nem sodor el a víz, és nem mállaszt darabokra. Erről írta Wass Albert emlékezetes verssorában, amelyet fiatal esztergomi tanárként idéztünk, és szájról szájra adtunk:

„…A víz halad, a kő marad, a kő marad”.

 

A szilárd szó fokozata a sziklaszilárd. Jézus Krisztus sziklára építette egyházát. Azt akarta, hogy megmaradjon az idők viharzúgásában, a történelem változásai közepette. S az egyház megmaradt, részekre bontva is, az ökumené egységében. Megmaradtunk mi, magyarok is, történelmünk nagy megpróbáltatásai közepette. S azért maradtunk meg, mert nem maradtunk pogányok. Vannak, akik ma az ősi pogány életformát igyekeznek életre kelteni és idealizálni. Az én szimbolikus ellenérvem az, hogy megidézem történelmünkből Vazul három fiát: Endrét, Bélát és Leventét. Endre és Béla keresztény lett. Levente megmaradt pogánynak. Megkérdezem tehát: mit adott nekünk a pogány Levente? S a válaszom: Endre és Béla sokat adott nekünk, Leventétől nem kaptunk semmit. Mueger-Magyar megölte féltestvérét a Meótiszban, a kereszténnyé lett Gordát, de uralma pünkösdi királyság volt csupán. Talán ha öt évig tartott. A szabir-magyarok maradékának pedig már Bizánc küldte a hithirdetőket a Kaukázus térségében. A pogány avarok is összeomlottak a Kápát-medencében, a keresztény Európa terjedésével. A kereszténnyé lett magyarság azonban megmaradt, és Európa védőbástyája lett.
Wass Albert keresztény magyar volt. Így élte meg hazánk földarabolását. Nehezen birkózott meg a fájó realitással, Erdély elveszítésével, mint mi is. Muhi és Mohács után a hadseregünk megélte a doni katasztrófát. Minket belekényszerítettek a háborúba.
Nosztalgikus nép lettünk, mint a portugálok. Bennünk is az a fájó öntudat munkál, amelyet a költő így fogalmazott: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban”. Nosztalgikus nép lettünk, és a nagy magyar álomba menekülünk. Kellenek az álmok, de álmokból nem lehet megélni, és nem lehet az országot megújítani. „A bírhatót ne add el álompénzen” – mondja Vörösmarty.
Wass Albert az álom és realitás kínzó belső harcát vívta meg önmagában és önmagával. És az Amerikában adott lehetőségekhez alkalmazkodva küzdött képességei szerint, néha erőn felül a magyarságért, és külön is az erdélyi magyarokért. Fölismerte, hogy a nagyváradi és kolozsvári, többségében református magyarságnak össze kell fognia a többségében katolikus székelységgel. Különben érvényesül az „Oszd meg és uralkodjál felette” elve. S számunkra is feladat, hogy Wass Albert szellemében szilárdítsuk meg a történelmi múlt által két kategóriába rangsorolt, majd két táborba szakadt erdélyi honfitársaink összetartozását. Aki ismeri Erdély történelmét, tudja, hogy feszültségek emléke zavarja meg még ma is az összetartozás öntudatát. S az egymást támogató szolidaritás az, amelynek erősítéséhez Wass Albert írásai nyújtanak segítő kezet. Mert az ő szívében és az ő Erdélyében egyet jelent a kolozsvári vagy a mezőségi magyar és a székely. Hisz’ mindkettő magyar, s még a csángókat is hozzájuk kell venni.
Wass Albert külföldre ment, hogy egyáltalán járóképes lehessen. Sokan elmentek vele. De az ő esetében merőben más értelmet kap Reményik Sándor emlékezetes verse, az „Eredj, ha tudsz…”. Ő elment, mert el kellett mennie. És szerencsére el is tudott menni. És csak így tudott életművével nagyot alkotni, hívő keresztény magyarként, értünk is élve és a javunkra. Testben ment el és a szellemével tért vissza. Nem kísértet formájában, hanem a műveivel. A szívét-lelkét küldte el nekünk írásaiban, amelyeket nem irodalmi vájtfülűeknek szánt, hanem a magyar népnek. És az a szívébe fogadta. Bérmafiam édesanyját próbáltam meglepni, amikor ajándékaihoz Wass Albert egyik regényét csatoltam. Mosolyogva mondta, hogy megvan neki az egész sorozat. Olvasta. És lelkesen nyilatkozott a szerzőről. Nekem pedig nagyobb volt az örömem a pironkodásnál, hogy Wass Alberttel már nem tudom őt meglepni. S ez így van jól.
Az író Wass Albert népszerűsége egyre növekszik. S ebben Dickenshez, Balzachoz, Mikszáthhoz hasonlít, miközben sokkötetes, agyonmagasztalt regényírók kerülnek a feledés süllyesztőjébe. Ő nem homokra írt. Maradandót alkotott. Emlékezete azonban rajtunk is múlik. Az igazságosság elve azt mondja ki: „Adjátok meg mindenkinek, ami jár”. Adjuk meg Wass Albertnek is emlékezésünkben ezt a tartozást, emberi és írói rangja szerint. Ahogy megérdemli.
Az emberi jellem etikai alapvonalait Arisztotelész a négy sarkalatos erényben fogalmazta meg: az okos döntésben, az igazságosságban, a mértékletességben és a lelkierősségben. Olyan személyi értékek ezek, amelyeket az Ószövetség is átvett, bár megszentelt formában. Nekünk is nagy szükségünk volna rá, hogy nevelésünkben jobban, hatékonyabban alkalmazzuk, például az okos mértéktartást.
A három sarkalatos erényt a döntés okossága fogja össze. Ennek gyümölcse az ítélni tudás, beteljesülése pedig a bölcsesség. Wass Albert a megfontolt döntések embere volt. Amikor kilátástalan helyzetben elhagyta Magyarországot, akkor is jó döntést hozott. Önfegyelmét nem kell részletesen méltatni: többszörösen kitüntetett katonatisztként azt egy életre elsajátította. E nélkül nem élhette volna meg a kilencven évet. A bátorsága nyilvánvaló abból, ahogyan kiállt a magyarság ügyéért, vállalva azt is, hogy merénylet áldozata lehet. Meg is kísérelték ellene. Mindez csak pár odavetett vonás, mégis egy karakteres, vonzó portré rajzolódik ki előttünk.
Wass Albertnek az igazságosság iránti érzéke azonban a négy sarkalatos erényből is kimagaslik, mint magyar nyelvünk is, amelyben a szó megfogant. Rangos nyugati professzorok figyeltek föl, tanúsíthatom, amikor elmondtam, hogy a magyar nyelv az igazságosságot nem a jog szóból képezi, mint a nagy nyugati nyelvek: jus-justitia, Recht-Gerechtigkeit, hanem az igaz-ból. Magyarul is idéznem kellett, annyira meglepődtek: igazság-igazságosság. Azt is hozzátehettem volna, hogy népünk ajkán még össze is olvad a kettő. „Ez nem igazság!”, mondja a magyar. S az igazságosság iránti karizmatikus érzéke az, ami külön is kiemelhető a nagy számkivetett jellemében: az igazság iránti elkötelezettsége s vele a népeket érintő elhibázott döntések számonkérése, kontinentális távlatokban. Hiszen ezeket a sérelmeket Amerikában mondhatta el és írhatta le. Fájó tapasztalata emberi egzisztenciánknak, hogy az igazságossággal úgy vagyunk, mint a levegővel. Akkor érezzük igazán, hogy mit jelent, amikor fogytán van, amikor már alig kapunk belőle.
Wass Albert fölmérte az emberiség nagy pereit. S vállalta a próféta szerepét. Azt a szerepet, amit sokan azonosítanak a jövőbe látással. Holott a próféta elemi küldetése az igazság nyílt kimondása, ha kell, a hatalmasokkal szemben is. És ezzel Isten ügye mellett az ember ügyének védelme. S mindezt a szó és az írás erejére hagyatkozva. „Az emberiség nagy pereiben a szellemi ember a koronatanú. Eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja”, írja Wass Albert. Sajnos sokan vannak az esküszegők, akik úgy vélik, hogy a profit mindenre feloldozást ad. Az sem számít, ha a jelző a velejéig hazug, ha az eladásra szánt portékát szolgálja a tv-hirdetések és a plakátok elszánt konkurenciaharcában. Már oda jutottunk, hogy az egyik árucikk márkanevébe az egyedül Istennek kijáró minősítést vették bele: „omnipotens”, vagyis „mindenható”. Az irodalom értékét is a haszon határozza meg. Nem kell az igényes írás, ha deficites. Wass Albert igényesen is népszerű tud lenni. És ez kivételes ajándék műveiben. Mert ő igazi író a sikervadász bestsellerek divatja idején.
Az igazság nyílt kimondása különböztette meg Keresztelő Jánost az esszénusoktól. Azok ugyanis titokban, rejtjelesen írták meg és mondták ki egymás között a hatalmasokról, amit a Keresztelő nyíltan kimondott. Jézus is azt mondta Pilátus előtt: „Én nyíltan szólottam”. Ezért rokona Wass Albert és vele minden igazi író a prófétáknak.
A Szentírás azonban tovább megy a görögök bölcsességénél. A négy sarkalatos erénynél is magasabb rendű a szeretet. Pál apostol vallja meg ma is világvisszhangot keltő himnuszában: „Ha szeretetem nincs, semmi sem vagyok”. Wass Albert igazán szerette a családját, és nagyon szerette a hazáját, külön is Erdélyt, de együtt érzett az elnyomottakkal, a hazájukból hozzá hasonlóan menekülni kényszerültekkel is. Valamennyivel. Az írásain átsugárzik a szeretet által vezérelt humánum. És nemcsak az írásain. Mert Wass Albert nem csupán író, de tettekre kész, tevékeny ember is volt.
Zbigniew Herbert Nyugaton is elismert lengyel költő és író. Egyik nagyszerű versében találkozik a halott Hamlet az élő Fortinbrasszal, aki a politikai cselekvés, a kemény kéz embere. A gondolat és a tett drámai szembesítése ez. Wass Albertben azonban mindkettő megvolt. Ő a leírt szó mellett a tettek embere is. A katonatiszt, aki tollat ragad, de gazdálkodóként és szervezőként is kiválóan teljesít. Életművének megbecsülése nemzeti önbecsülésünk tartozéka, írja Turcsány Péter. Őt idézem, mert ő az avatott méltató, aki időigényes, áldozatos kutatásai alapján, rangos íróként és költőként mond az ünnepeltről hiteles, fölmentő ítéletet. Úgy mutatja be ezt az életművet, mint válaszadás kísérleteinek sorát a „magyar és Kárpát-medencei traumára”. És milyen gazdag az ünnepelt életművének repertoárja: „Versben, oratóriumban, novellában, tanulmányainak tudatos kiválasztásában, gazdálkodóvá válásában, családalapításában, kultúránk értékeinek és nemzeti igazságaink önkéntes külképviseletének ellátásában, sőt angol nyelvű népszerűsítésében”.
Wass Albert is átment a szenvedések tűzpróbájával a hit próbatételén. Mégis a keresztény magyar hangján mondja ki azt a hitet, amelyet belső küzdelmek árán vívott ki, azt a hitet, amelybe befogad minden jó szándékú embert, bármely néphez tartozzék is. Így vall:

„Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
És Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
Töretlen hittel ember és magyar”.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap