A babysitter, avagy az igazság ideát van

Bihary József, sze, 05/03/2017 - 00:10

   Enno Van Loon, a holland virágkertész olasz felesége, Karene ezen a hajnalon is idegesen ébredt, amikor a férje - mint mindig - Zulu idő szerint 0500 órakor (5 a. m.), munkába indult a kikötőbe, a nagybani piacra, ahova naponta holland hajók futnak be szállítmányaikkal, azzal a reménnyel, hogy New York City agglomerációjának közel húszmilliós lakossága elkapkodja majd friss virágjaikat. Pedig már nehezen világosodott.

   Október végét mutatta a digitális naptár, ami gúnyosan vigyorgott az étkezőkonyha déli faláról Ennora, amikor  korai kapucsinóját lehörpintette.

   Karene nem dolgozott. Nevelte másfél éves leánygyermeküket a Long Island-en lévő, brooklyni, minden kényelemmel felszerelt luxusvillában. Megengedhették maguknak, hogy az asszony otthon maradjon. Sőt, ebben a negyedben csupa olyan család lakott, amelyek asszonyainak nem is lett volna illendő, társadalmi állásuk következtében, naponta munkába járni.

 

   Enno tudta, Karene-nek az a baja, hogy az a slampos szomszédasszony, Mrs. McAllister kutya- és gyereksétáltatás közben megsértette a büszkeségét, amikor ekként fordult hozzá tettetett szívélyességgel:

   - Mrs. Van Loon, darling! Hogy van az, hogy Brooklynban minden gyermekes családnak van babysittere, és maguknak nincs?

   Ez a sérelem sajgott Enno kebelében is, hiszen ő a családfáját egészen Peter Munitig tudta visszavezetni, aki 1626-ban a korabeli szigeteket lakó indián törzsek egyikétől, az algonkinoktól, néhány bóvli árucikkért egész Manhattant és a mai Staten Island-et megvásárolta, hogy az előbbi déli csücskén szőrmekereskedelmi állomást létesítsenek a holland gyarmatosítók Új Amsterdam (Nieuw Amsterdam) néven.

   Meg aztán a virágkereskedelem jól jövedelmezett. Ezt a luxust is megengedhették volna maguknak. Azt egy kicsit sajnálta, hogy a latinos temperamentumú Karene, jogos felháborodásában, akkorát rúgott Mrs. McAllister aranyszőrű, fajtiszta spánieljébe, hogy az ijedtében lenyelte a pofácskájába adott póráz karabinerét, amit Dr. Greenewald, a közkedvelt állatorvos operált ki az ebből, roppant elegáns kisállatklinikáján,

3 000 USA-dollárért.

   Ezt a költséget persze Ennonak kellett állni. Mindazonáltal a két lady meglehetősen hidegen fogadta ezen túl egymás köszönését. Enno el is határozta: márpedig lesz babysitterük. Úgy gondolta, ezt közli is feleségével, ha majd késő este hazajön a kereskedelmi negyedben lévő cégétől.

   Ekkor 1998-at írtunk.

*

   Budapest City                                                      Zulu Time: 1100  (11a.m.)

 

   Mintegy másfél hónappal Enno reggeli döntése előtt az öreg kontinensen, Budapesten, Ferihegy II. kifutópályájára méltóságteljesen kigördült a British Airways Boeing 767 - 200 típusú járata. A pilóta üdvözölte a fedélzeten utazókat, közölte, mikorra érnek Londonba, milyen sebességgel, milyen magasan repülnek, és milyen idő várható ott, majd jó repülést kívánt.

   A gép fedélzetén szorongott - a szokatlan utazási formától -, két fiatal középiskolai tanárnő. Tímea, aki latin-görög szakos volt, de már rendelkezett állami angol nyelvi vizsgával, még soha sem repült - ebbe bele kell érteni az egyetemi kollokviumait és szigorlatait is -, különösen félt. Tanártársa, Zita nyugtatgatta:

   - Ne félj! Hamarosan elérjük a 10 000 méteres repülési magasságot. Akkor már nem fog a gyomrunk liftezni. Rögtön utána jönnek a stewardessek. Hoznak egy kis ebédet. De sok jót ne remélj. A felhozatal meg sem közelíti a MALÉV kínálatát.

   - Jaj, istenem! Szót se erről! Most rá sem tudok gondolni a kajára. – válaszolt Tímea.

A göröngyös út tényleg hamar kisimult, valóban jöttek az elegáns stewardessek a szerény tálcákkal, amiken fonnyatag szendvicsek árválkodtak. Szomorkodásukat az egységcsomagban hetvenkedő panel-süti sem tudta oldani. A csomagolás és az evőeszközök higiéniája viszont nem hagyott kívánni valót maga után.

   Mire a gép személyzete udvarias kínálgatások után összeszedte a megüresedett tálcákat, ugyanis Tímeának is megjött az étvágya, és kitolták az ételes, italos kocsikat, hamarosan megszólalt a pilóta, közölvén, mikorra várható leszállásuk Londonban.

   Tímea közben azon gondolkozott, milyen jó ennek a kedves Zitának. Már többször is repült, jobban beszéli az angolt, mint ő. Azok az amerikai magyarok, akik szervezik ezt a gyerekgondozási munkavállalást, jó ismerősei. New York olyan az ő számára, mintha csak haza menne. Bezzeg neki minden idegen lesz. Még az is előfordulhat, hogy nyelvi nehézségei lesznek. Közben kicsordult a könnye, mert felrémlett neki a terminál teraszáról integető családja: apja, anyja és Patrik, az öccse.

   Különösen az apját hiányolta. Annak meleg hangja mindig megnyugtatta még a legnehezebb pillanatokban is. Mindig reményt adott, akkor is, ha ő maga már kilátástalannak érzett valamit. Serdülő korában, amikor az istennek se akart fürdőruhát venni, mert szégyellte műtéti hegeit, amik egyébként egyáltalán nem voltak feltűnőek, de ő úgy érzete, azok kikandikálnak a bikini nadrágja alól is, és mindenki azokat nézi.

   Pedig a hegeket jócskán kinőtte 4 éves kora óta, amikor a csípőkorrekciós műtéteket olyan „férfi” módra állta. Az apja akkor is ott asszisztált a műtéteknél. Kétszer törték el a csípőcsontját, mert egyszerre nem lehetett mindkét oldalt műteni. Fogta a kezét. Még altatásban is hallotta a hangját. Sőt arra is emlékezni vélt, hogy apja hangját, nagy, erős keze simítását már megszületése előtt is ismerte. Ez azonban azért is lehetett, - gondolt utána -, mert anyja mesélte, hogy az apja tényleg beszélt hozzá magzat korában.

   Tímea feltűnően csinos és széparcú lány volt, de ő kissé ducinak érzete magát. Mindig az apja vigasztalta a maga sajátos humorával, ha a lány teltebb alakjára panaszkodott:

   - Egyet se aggódj, te lány! Akad majd arra huncut ember.

   - Te, apu! Nem vagyok én valamiféle áru, ami majdcsak elkél a piacon – válaszolt ilyenkor Tímea kissé jobb kedvre derülve. Érdekes, már-már felfoghatatlan jelenség volt, hogy szinte a kimondatlan gondolataikat is megértették.

   Milyen csodálkozást keltett például az az eset, amikor egyszer valahonnan váratlanul érkezett haza Timi a család tudta nélkül. Mégis az apja hirtelen felugrott az ünnepre terített vasárnapi asztaltól, hogy jön Tímea. Máskor éppen olyasmivel állított be Zsolt, az apja, amit a kislány szertetett volna. Véletlen? Megérzés? Együttlélegzés?? Bele láttak egymás agyába??!!

   A lányt mélázásából a pilóta hangja ébresztette:

   - Kérem, csatolják be öveiket. Hamarosan leszállunk.

   Zita könnyű szendergésből ébredt. Tényleg hamarosan földet értek. Még egy órát nyertek is. A csomagjaikkal nem volt gondjuk, csak önmagukat kellett becsekkolni a New York-i gépre.

*

   Zitának azonnal akadt egy család, ahol adoptált gyereket kellett ellátnia napi 10 órában, amíg a szülők távol vannak. Érdekes véletlen, hogy Zita maga is fogadott gyerek volt. Segítségéért jó pénzt, kedves, megértő családot kapott.

   Nem ez volt a helyzet Tímeával. Legelőször olyan családhoz közvetítették ki Zita ismerősei, ahol nem tudta kitölteni a 3 napos próbaidőt sem, mert az asszony annyira féltette a férjét a nagyon szép lánytól (arról fogalmuk sem volt, hogy a „lány” diplomás tanárnő).

   A másik helyen, egy zsidó vallású, ortodox családnál, nem ülhetett le Tímea a családfő jelenlétében. Nem ehetett velük. A ház egy pincehelyiségében kellett volna aludnia. Innen ő maga menekült el a 3 nap letelte előtt. A magyar családnál, ahol ideiglenesen lakott biztatták, majdcsak lesz valami, és szorgalmasan írták a miatta felmerülő költségeket, amiket majd később letörleszt, ha lesz munkahelye.

   Közben az itthon maradt szülőkkel az a telefonálási gyakorlat alakult ki, hogy két telefonnal (mindkét szülő beszélhetett) kedden esténként hívták a szülei, itteni idő szerint 22 – 23 óra között. A Zulu Time ilyenkor New Yorkban 1700-t (5 p. m.) mutatott. Később, amikor már Timi dolgozott, a péntek is divatba jött.

 

   Október vége felé cammogott az 1989-es esztendő, amikor a közvetítő magyar család Tímeát bemutatta egy csodaszép őszi napon Mrs. Karene Van Loonnak. A lány ott ragadt. Még aznap áthordták a „betyárbutorát” a magyar családtól.

   Karene másfél éves kislánya aranyos, nyitott természetű teremtés volt, Tímeát azonnal bizalmába fogadta. Így fordulhatott elő, hogy amikor Mr. Enno késő este hazament a cégtől, egy babysiterrel megszaporodott a családja.

   Tímea nem kapott olyan jó pénzt, mint Zita, és 24 órás mindenes szolgálatba kellett állnia. Ő azonban mindenben vitézül helyt állt. Arra kérte munkaadóit, minél többet beszélgessenek vele, hogy mielőbb tökéletesíthesse amerikai angol tudását. Karene beíratta Tímeát egy nyelvi kurzusra, amit természetesen pénzzel, a Tímea kialkudott heti bérén felül, Mr. Van Loon finanszírozott.

   Ezen felül Karene sok aprósággal is kedveskedett neki. Úgy tűnt, minden kiegyenesedett, csak az otthoniak, az apja, Zsolt ne hiányzott volna annyira. A hétvégéi szabadok voltak. Oda mehetett, ahova éppen akart. Ha maradt, akkor ő fizetett az ellátásért. Telefonkártyát vett, hogy a hazatelefonálások alkalmával ne kelljen az aprót állandóan utána dobálni a telefon-automatába.

*

   Zsoltot, és az ő nyugtalansága következtében az egész családot is, növekvő szorongás fogta el. Az apukának ugyanis - főleg esténként - gyakorlatilag fizikai fájdalmai voltak a mellkasában. Hallott már ő az anginás panaszokról, de neki nem ott, nem úgy fájt, mint a koronáriás panaszokkal kínlódóknak. A mellkasa mindenütt fájt, év valahol legbelül a lelke vajúdott a legjobban. Hiányzott a lánya, de nagyon. Mintha egyik fele került volna tőle több ezer km távolságra. Valami hasonlót érzett elhalt édesanyjával kapcsolatban is, akinek a halálát sok év távlatában sem tudta soha feldolgozni.

   Novemberben már alig lehetett vele bírni, hogy ő megy, akárhogy is, Amerikába. Nem is sejtette, hogy ez hamarosan be is következik, de addig még néhány emberi ésszel felfoghatatlannak tűnő esemény játszódott le a megszokottá vált keddi, pénteki telefonálások során.

 

  New York City                                                                        Zulu Time 17: 36

  Debrecen City                                                                        Zulu Time 23: 36

 

   December elején megcsörrent Zsolték lakásában a telefon. Anya és apa egyszerre nyúlt a saját készülékéért, hiszen már egy fél órája várták Amerikából a hívást, hogy hallhassák távoli gyermekük hőn óhajtott hangját. Ilyenkor mindig az anyuka, Adrienn beszélt előbb a lányával:

  - Szervusz kicsim. Hogy vagy? Minden rendben?

  - Igen, anya, minden rendben. Nagyon rendesek ezek a Van Loonék. A kislány is nagyon aranyos. A pénzből jól kijövök. Törlesztem a közvetítő családnál felhalmozódott tartozásomat. Majdcsak letelik 50 dollárjával. Ti hogy vagytok? Patrik, az öcsém?

   - Köszönjük szépen, mi jól vagyunk. Tudod, Patrikkal nem könnyű, de elboldogulunk.

   - Most nem beszélhetek annyit, mint máskor. A Van Loonék házából beszélek, az ő kontójukra, mert képzeljétek, eltűnt a feltöltött telefonkártyám, amivel szoktalak benneteket hívni valamelyik közeli, nyilvános fülkéből.

   Ekkor az eddig szívvel, lélekkel a lánya hangján csüngő, hallgató Zsolt megszólalt:

   - Kislányom. A szobádból beszélsz. Nyúlj fel a fejed fölött, jobbra! A második polcon van a telefonkártyád. Oda tetted.

   Egy darabig nyikorgás, neszezés hallik a letett kagylóból, majd megszólal Tímea elképedt hangja:

   - De, apa! Tényleg ott volt. Honnan tudtad??!

   - Bevillant az egész szobád. Különösen a szobádnak az a része, amelyikkel szemben ülsz. Így láttam a polcon a telefonkártyádat.

   - De, apa. Ez hihetetlen és félelmetes is egy kicsit! Ilyen nincs. Már nem is merek semmihez sem kezdeni, mert te mindent látsz.

 

   Debrecen City                                                                       Zulu Time 22: 56

   New York City                                                                      Zulu Time 16: 56

 

   Karácsony előtt, közvetlenül hívják a szülők Magyarországról New Yorkban a lányukat:

   - Szia, kislányom – kezdi Adrienn mama a beszélgetést, mint mindig. Zsolt apuka a másik telefonhallgatóra tapad.   

   Elhangzanak a szülői aggodalmaskodások, Tímea részéről a megnyugtató élménybeszámolók. Áradnak a szeretet hullámai az éterben, amikor Zsolt apuka is megszólal:

   - Kincsem! Letehetnéd a bal kezedből azt az almacsutkát. Már teljesen lerágtad. Meg akarsz vele esküdni??!

   - Szia, apa!! Ez varázslat. Ha más mondaná, el se hinném, hogy ilyen létezik. Tényleg már az utolsó falatot is lenyeltem, úgy vártam a hívásotokat, csak éppen a csutkát nem dobtam még a szemetesbe.

   - Hát most már tényleg bedobhatod. A mikuláscsomagod mellé a karácsonyi ajándékot is odatettem az ágyadra, mintha itthon lennél.

   - Köszönöm, apu. - mondja a lány, pityergő hangon - Áldott karácsonyt kívánok nektek. Én Zitához megyek karácsonyozni. A házigazdái megengedték. Tudjátok, sokszor olyan egyedül érzem magam. Ilyenkor kimegyek a vízpartra. Leülök egy kőre, és rátok gondolok. Sírdogálok. De ne sajnáljatok nagyon. Ez egyre ritkább. A szülőknek itthon, persze csavarodik a szíve.

 

   New York City                                                                        Zulu Time 17:42

   Debrecen City                                                                        Zulu Time 23:42

 

   1989 Szilveszter este, soron kívüli telefon Tímeától, a Zita házigazdáinak a jóvoltából:

   - Tudjátok, ma nagyon jól érzem magam. Annyira kedvesek a Zita házigazdái. Itt szilveszterezek velük. Képzeljétek, Zita most itt szunyál mellettem, hogy éjfélkor virgonc legyen. Megint öregebbek leszünk egy évvel. Te jó ég, anyu!! Nálatok azonnal elüti a 12-őt. Boldog újévet kívánok mindnyájatoknak! Nagyon szeretlek benneteket.

   - Oda ne szaladjak, te vénség! – szólal meg Zsolt apuka zsörtölődve - Van még néhány percünk az óévből. Egyebekben pedig, eredj majd, és takard be Zitát, meg ne fázzon, kilátszik a.... Csak egy lenge felsőrész van rajta, és lecsúszott a takarója. Sándor bátyáddal hamarosan megyünk Amerikába. Még egy turista körútra is befizetett. Ott fiam Te leszel az idegenvezető.

 

   Az elképedt lánynak egy időre eláll a lélegzete, majd az egymást úgy szerető családtagok elbúcsúznak egymástól és az óévtől.

 

   New York City                                                                        Zulu Time 1700

   Debrecen City                                                                        Zulu Time 2300

 

   1999, február vége van. Tímea egy hét végén hívja a szüleit:

   Minden a szokásos kerékvágásban megy. Pár perces beszélgetés után Zsolt ismét közbevág:

   - Miss Tímea! Te most egy nyilvános telefonról hívsz minket. Sok-sok készüléket látok. Te a sorban, balról a harmadiknál állsz. Valami aluljáró ez?

   - Igen. Olyasmi. De honnan tudod?! Kezdek félni tőled. Miféle csodabogár vagy te?! Távolbalátó talán?

*

   A jó rokon segítségével megvalósul az amerikai körút. Sőt még Kanadába is átruccannak, mert onnan szebb látványt nyújt a Niagara vízesés. Zsolt később apránként törleszti a KLM-mel megtett út minden rá eső költségét.

   Pont ekkor jár le Tímea fél éves vízuma, amiből eleinte megoldhatatlannak látszó bonyodalmak kerekednek, de az Emigrációs Hivatal egy humánus tisztviselője és Mr. Enno segítségével végre mégis pecsét kerül az úgynevezett „White Papír”-ra. A lány maradhat.

   - Maradhat. Pedig úgy hiányzik. – gondolja Zsolt apuka szomorkás belátással. Felötlik benne, amikor született a leányzó ő olyan boldog volt, hogy szerette volna eufórikus örömét mindenkivel, még a vadidegen járókelőkkel is megosztani.

   Hogyne mondta volna hát el kebelbarátjának és családjának az örömhírt. El is indult hozzájuk, akik a Gyöngyösi utcán laktak. Úgy el volt azonban szállva attól az érzéstől, hogy apa lett - igaz akkor még nem ismerte eléggé Debrecent, noha már egy ideje itt lakott a nejével -, hogy eltévedt, és nem lelte meg a legjobb barátja családját, és szégyenszemre taxival vitette magát haza is. Pedig egy korty italt sem gurított le a gégéjén a nagy örömre.

 

  A körút - történetünk szempontjából -, legizgalmasabb momentuma mégsem ez, hanem a New Yorkkal való ismerkedés. A híres, hírhedt felhőkarcolók is érdekesek voltak - beleértve ebbe az azóta már nem létező világkereskedelmi központ két tornyát is -, de Tímeának az volt a legcsodálatosabb, hogy a technikai érdekessége miatt meglátogatott buszterminál egyik lépcsőjén lefelé menet, az apja a következő szavakkal fordult hozzá:

   - Erről a telefonkészülékről telefonáltál februárban.

*

   Tímea kitöltötte az egy esztendőt böcsülettel. A nyelvtudásban és anyagiakban is gazdagodott. Miután hazajött megszűnt az apja látnoki képessége. Jóllehet a hajszárítós történet ekkor esett meg: Tímea zuhanyozás után a haját szárította, amikor a szárító elromlott.

   Csengettek. Az apja állt az ajtóban egy vadi új hajszárítóval. Ez már az önálló lakás megkapása után volt. A távolbalátás képessége helyett maradt egy sok bajjal küszködő, de nagyon szeretetteljes családi összetartás, meleg és feltétel nélküli, áldozatos szülő-gyermeki szeretet.

   Ez a műszaki érdeklődésű, rengeteget dolgozó ember soha nem várt semmit az égiektől. Nem is nagyon fordította feléjük az orcáját. Mindent a maga erejéből teremtett meg a családjának. Nagyon is reális gondolkodású, mindkét lábbal a földön álló ember. Maga sem hitte volna, ha korábban mondja neki valaki, hogy ilyesmi vele megeshet.

 

   A latin-görög szakos tanárnőt napjainkban a szükség, lehet, megint külföldre kényszeríti. De telefonbeszélgetéseiket sem a CIA, sem más titkosszolgálat nem hallgatja le többé. Zsolt elvesztette látnoki erejét. A szorgalmas, mégoly családszerető és tehetséges szerelő pedig kiesett mindörökre mindenféle titkosszolgálat érdeklődési köréből.

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap