Babits Mihály: Az írástudók árulása - 9/17

Szerkesztő A, v, 02/28/2016 - 00:18

Folytatás...

9.

 

Összefügg ezekkel a harmadik megjegyeznivaló is: mert ha nem az írástudók magánéletéről van szó, nem esetleges meghajolásukról az Élet kényszerei előtt: magától értetik, hogy áruló írástudó nem egyszerűen megalkuvó írástudót jelent. Az „írástudók árulása” nem külső nyomás alatt jött létre, hanem magukból az írástudókból indult ki, gondolataiknak belső fejlődése kapcsán. Nem egy háborús kor hangulatának hatása az eszmék világára, hanem ellenkezőleg, egy béke felé törő, reményteljesen civilizálódó és szabadelvű korban önmaguktól kiérett eszmék szomorú visszahatása a korra; visszahatás, mely lehetővé tette, amit már senki se hitt volna: hogy a civilizált és fölvilágosodott Ember hajlandó lett ismét állatnak érezni magát, és természetesnek elfogadni a legvadabb barbárságokat és szörnyűségeket.

 

Bendát, mint már mondtam, nem érdeklik a történeti tények és előzmények. Őt csak a jelenlegi állapot foglalkoztatja, s annak viszonya az erkölcsi eszmékhez és törvényekhez. Ehhez képest nem tér ki az írástudók árulásának történeti csíráira s arra a folyamatra, melynek kapcsán ez az árulás megérett, és gyümölcsöket hozott: csupán annyit állapít meg, hogy ez a folyamat párhuzamos a modern antiintellektualista és pragmatista világnézetek kialakulásával. Ez eléggé megvilágítja, hogy úgyszólván autochton* és tisztán szellemi eredetű. Nem úgy történt, hogy az Ész meghódolt volna akármilyen tekintetek előtt, visszahátrálva mindenen fölülálló szabadságában és merészségében. Ellenkezőleg, az Ész, miután a XVII. és XVIII. századok folyamán kivívta autonómiáját minden hagyományos korlát gyámsága alól, csak önmagára hallgatva logikusan és tekintetek nélkül folytatta pártatlan bírói működését, s annyira ment tekintetnélküliségében, hogy végül saját magát is kritika alá vonta: s ez a paradox cselekedete lett megindítója annak a pszichológiai folyamatnak, mely a XIX. század folyamán szinte az Ész mazochizmusává* fajult el, s végül is arra vezetett, hogy az Ember legnagyobb büszkesége, az állatoktól megkülönböztető Intelligencia, önmaga ásta alá saját tekintélyét.

 

Magamat ismétlem, mikor ezekről a dolgokról beszélek: mert már abban a régi cikkemben, amire írásom elején hivatkoztam, megpróbáltam ezt a folyamatot vázolni. Nincs is hozzátennivalóm ahhoz, amit ott megírtam. A tiszta ész kritikája* óta az emberi filozófia tevékenysége jóformán abban merül ki, hogy – amint előbb kifejeztem – az Ész tekintélyét aláássa. A nagy gondolkodók, akik kimutatták, hogy az ész csupán alárendelt eszköz, melyet az Akarat vagy Ösztön alkotott magának a létért való küzdelem céljaira – késői mellékterméke a Fejlődésnek –, eleinte még nem sejtették gondolataik következéseit. Ők távol voltak attól, hogy az Ész erkölcsét lerontsák, és helyébe az ösztönökön alapuló erkölcsöt ültessék trónra. Részükről még az Ész elleni kritika is az Ész erkölcsének egy hőstette volt: az Ész hősies igazságszeretete önmaga ellen, önmaga rovására! De a fejlődés, melyet elindítottak, már nem állhatott meg. Nietzsche az Akarat morálját hirdeti, Bergson* az Ösztön ismerettanát. Mert mi más az intuíció, mint az Ösztönnek a megismerés forrásává való avatása? Aztán megkezdődött az Igazság kritikája a pragmatistáknál. Az Ész kényszerült lemondani a döntőbíró szerepéről is (az Igazság dolgaiban): mint egy tekintélyét vesztett király, kit végre is letesznek székéről. S közel vagyunk ahhoz, hogy az önzetlen Ész székét a tudományban is az önző Élet foglalja el. Ha az igazság egyetlen kritériuma a hasznossági elv – igazság az, amit föl tudunk használni –, akkor az igazság nem független többé az élettől és az érdektől. Az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója vagy az Akarat szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra.

 

Folytatjuk...

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap