Babits Mihály: Az írástudók árulása - 10/17

Szerkesztő A, h, 02/29/2016 - 00:16

Folytatás...

10.

 

Jól tudom, hogy azok ellen, amiket leírtam, a legkülönbözőbb ellenvetéseket lehet emelni. Viták vihara és tiltakozások tengere fogadta Benda könyvét is, mutatva, hogy mélyen vágott a Kor elevenébe, vagy legalább a Kor írástudóinak szívébe, melyből vér helyett tinta csordul. S a lehetséges ellenvetések köre talán még nagyobb az én soraimmal szemben. Benda dolgozata egészben véve a politikai morál körében marad. Ő csupán a Hatalom és Harc apostolainak, vagy a Tények és Történelem blazírtjainak kritikáját hívta ki maga ellen. De amit én mondok, az visszahatással bír „a kultúra egész mezejére”, s ellenérzést kelthet oly olvasóban is, ki egyébként politikailag legnagyobb ellensége a nemzetek és fajok sacro egoismo-jának* és a történelmileg kiérett Tények áhítatos tiszteletének. Mert ez a – progresszív és „baloldali” világnézetű – olvasó ugyanakkor, többé-kevésbé nyíltan és tudatosan, barátja az ösztönélet modern fölszabadulásának, barátja annak a modern őszinteségnek, mely egész kultúránkat ennek az ösztönéletnek leplezetlen és nem cenzúrázott kifejezésévé avatja, tagadója az Ember fölött álló és tőle független Erkölcsnek – előtte az Ember állván mindenekfölött – s rendszerint megvetője az Élet harcain felülemelkedő objektív és l'art pour l'art* kultúrának: ő „életes” kultúrát szomjazik, az Élet és Cselekvés aktivista kultúráját.

 

Mindez csak még világosabbá teszi, hogy amit elmondtunk, az nem valamely jobb- vagy baloldali „világnézet” megtámasztása s az ellentétes világnézet megtámadása. Korunk úgynevezett „világnézetei” történeti termékek, és különböző elveik egyáltalán nem a logikai összetartozóság alapján kerültek egymás mellé. Aki nem a véletlen és logikátlan tények, hanem a minden tényektől független Igazság nevében okoskodik, annak először is e „világ-nézetek” béklyóiból kell magát teljesen fölszabadítani. Az a készség, és hogy úgy mondjam, fegyelmezettség, amivel a modern írástudók hajlandók a körülöttünk harcoló világnézetek egyikének katonáivá szegődni – jobbra vagy balra állni –, s a választott világnézet elveinek véletlen és történelmileg lerakódott komplexumát – legalább főbb részeiben és egész összefüggésében – kritika nélkül elfogadni: úgyis csak egy újabb és eklatáns példája az „írástudók árulásának”. Akinek az Igazság a fontos, egyenként vonja vizsgálat alá az elveket, s egyiket elfogadja, másikat elveti, aszerint, amint igaznak vagy hamisnak tetszenek előtte. De a modern írástudónak nem az Igazság a fontos, hanem a „világnézet”: vagyis a harc, a párt. A Kor azt kiáltja:

– Színt kell vallani egyik vagy másik világnézet mellett! 

 

Ehhez képest az írástudó rá sem gondol arra, hogy a környezete által készen kínált világnézetet mintegy tételenkénti kritikának vesse alá. En bloc* elfogadja, vagy – ha lázadó természet – elveti. A pacifista például – a Béke barátja – már szinte evvel a ténnyel implicite* progresszívnek vallja magát: azaz elfogad ráadásul egy egész sereg olyan állásfoglalást és doktrínát, melyekhez legalábbis gyakran semmi közé. Így rendszerint egyúttal szocialista: vagyis oly tan híve, mely tisztán az „erőt erő ellen” elvének s a tömegek harcos fegyelmezésének alapján állva, lényegében militarisztikus jellegű, sőt az ellentáborral közös erkölcs tagadásában is egy a legvégletesebb szellemű militarizmussal. Mondják, a nem szocialista gazdasági rendszer szükségszerű következménye és korrelátuma* a háború. Nem tudom, igaz-e? de mindenesetre jellemző érv a modern Írástudó szájában A régi Írástudó az igazsággal és erkölccsel érvalt; a mai a lehetőségekkel és gazdasági összefüggésekkel. Ez pedig semmiképp sem tartozik hatáskörébe. Ez a politikusok és közgazdák dolga: a praktikus tudomány és Cselekvés embereié. Nekik kell a Szükséges Rossznak ebben a tengerében, amit Életnek nevezünk, megtalálni a Legkisebb Rossz útját. Az igazi írástudó hivatása épp az, hogy e gazdasági és egyéb praktikus lehetőségekre és szükségszerűségekre nem tekintve, ébren tartsa e földön a tiszta erkölcs és logika tekintélyét és tudatát.

 

E hivatás modern félreismerése okozta, hogy a világnézetekből pártok lettek: az Eszmék leszálltak az Élet harcaiba, s elfogadták a politika minden logikátlan és változó junktim-ját*. Így lépett sok helyütt junktim-ba* a katolicizmus – melynek már neve is egyetemes jellegére és eredetére utal – a legkevésbé egyetemes elvű, legpartikulárisabb nacionalizmussal. Világért sem mondom, hogy a katolicizmus – az Egyetemes Vallás – ellentétes a nacionalizmussal: de semmi esetre sem involválják* egymást szükségszerűleg. Éppoly kévéssé szükségszerű a junktim* a militarista világnézet s a kulturális és erkölcsi konzervativizmus között. A modern militarizmus homlokegyenest ellenkező erkölcsön alapul, mint hagyományos kultúránk: úgyhogy még talán logikusabbnak tűnhetik föl a futurizmussal* való szövetsége, amit a háború alatti Itáliában volt alkalmunk látni.

 

Folytatjuk...

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap