Az individuális mongolokról

Balogh Bertalan, h, 02/12/2018 - 00:03

 

 

 

 

Nem vagyunk csorda-emberek. Nem megy a klubalkotás sem valami jól, legalábbis ezt láttam az emigrációban, ahol pedig sokkal jobban érzi az ember a hasonszőrűek közösségének szükségét, mint otthon. Minden magyar klub befullad előbb-utóbb. Ugyanakkor, alig van még nép, amelyiknek annyi, de annyi újságja lenne külföldön és magyarul, mint a magyaroknak. Mintha az egymáshoz tartozás nagyszerűen működne nálunk - eszmei síkon - csak testközelbe ne jöjjön senki, mert azonnal feszengeni kezdünk. Mindnyájan "okosak" vagyunk egytől egyig, és első szavunk az, hogy "maga nekem ne magyarázzon".

Népdalaink is egyszólamúak, mert mi mind csak a prímet vagyunk hajlandóak fújni.

Individualizmus, szervezhetetlen nép, széthúzás, örök átok...

Így könyveljük el önmagunkat.

A térképre nézünk, és Trianon képe igazolja, mire jut egy individualista nép.

A valóságban azonban nem tudjuk, mi minden mást és milyen hihetetlenül hatalmas erőt tud képviselni éppen az individualizmus, ha van közös cél. Gondoljunk csak Dzsingisz kán mongoljaira. A világ sohasem hordott a hátán individualistább lényt, mint a mongol. Minden egyes mongol egy személyben is teljes katonai szervezet volt: öltözék, ló, fegyver, élelem, tisztálkodási eszközök, tű, cérna... És az eltökélt szándék: csak kerülj a szemem elé, majd adok én neked!

Bárhová került a mongol, mintha a sors jelent volna meg: teljhatalom volt és elpusztíthatatlan. És éppen azért, mert tökéletesen komplett individuum volt és csakis individuum, aki sok magyarázkodás nélkül is tudta, hogy ki ő, mi a dolga, és minden helyzetben bízott önmagában. Képzeljünk el egy vezetőegyéniséget, ha ilyen tömegeknek áll az élére. Egy Dzsingisz kánt kapunk és egy erőt, amelynek nincs ellenfele.

Minthogy állandóan és csakis csúnyákat kell mondani a mongolról, a világ mint "hordákat" emlegeti őket, és nem érti sem a világ, sem pedig mi magunk, hogy éppen nem hordáról, nem szabados tömegről volt szó, éppen hogy nem tömegemberről, akik csak tömegben bátor, hanem emberekről, akik bátrak, mert bíznak önmagukban, és tudják mit csinálnak és miért. Vagyis komplett individuumok tökéletes serege volt az a bizonyos "horda".

Inkább akkor szégyellném magamat, ha azt látnám, hogy mindig egymást gyámolítanánk, ha automatikusan illeszkednénk a kórusba a magunk szólamával, a másik kis hangját mindig csak aláfesteni tudnánk a magunk kis hangjával, ha született alvállalkozók lennénk, ha hierarchiában éreznénk csak jól magunkat, és szeretnénk a rangsort, mint olyat, mert az pici egyéniségünket és még picibb önmagunkat határozza meg.

Jobb és százszor nemesebb "vad"-nak lenni és individuumnak! Nem beszélve arról, hogy ez az a magatartás, amit nem lehet sem tanulni, sem tanítani, hanem vagy a génekben van az, vagy sem.

Dehát éppen az a gyönyörű, hogy ott van ez a mi génemlékezetünkben!

Trianon?

És a többiek?

Igen, megpróbálta az individualisták népe hányni a keresztet és más lélek stílusában illedelmeskedni.

És lám, mi lett a vége! 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap