Az I. Bécsi Döntés Emléknapja

Szerkesztő A, cs, 11/02/2017 - 00:11

 

 

 

 

 

Az első bécsi döntés, 1938. november 2.

 

 

Hazánk a trianoni rablóbéke értelmében területeinek több mint kétharmadát elvesztette. A 325 411 km² összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 km² területű Magyarország 92 952 km²-re csökkent valamivel több, mint a ⅔-át – 67%-át. A többszáz éves perszonál úniót alkotó Horvátországgal együtt 71%- a szakadt le az országról.

Lakosságának pedig több mint a feléről kényszerült lemondani, az 1910-ben még 18 264 533 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Kisebb módosítások, népszavazások, területcserék folytán melyek nagyrésze az ott élő lakosság hűsége folytán visszatért, így a béke diktátummal sújtott  Magyarország  területe   93 075 km2  lett.

Hasonlóképpen járt az ország infrastruktúra, nyersanyag kincs, ipari teljesítőképesség tekintetében.

 

A két bécsi döntéssel visszakerült magyar területek

 

 

A megmaradt ország, melyet még a Kommün sokkja is terhelt, lassan szívós munkával, okos kormányzással magához tért.

Előbb a nemzeti fizetőeszköz, a Pengő vált keresett, minden téren szívesen fogadott, konvertibilis valutává.

Kialakították az új helyzethez alkalmazkodó vasút, közút hálózatot. Figyelembe véve az Antant által megkívánt korlátozásokat az áteresztő képesség tekintetében korszerű Európai szintű rendszert kifejlesztve.

Az ország lakossága és vezetése soha nem mondott le területeinek visszaszerzéséről.

Miután a Német Birodalom az 1938 márciusában végrehajtott Anschlusst követően – a szudétanémet kisebbségek elnyomott helyzetére hivatkozva – Csehszlovákia ellen fordult, a Magyar Királyság esélyei értelemszerűen a Felvidéket és Kárpátalját elcsatoló köztársaság ellenében nőttek meg.

Németország 1938  augusztusában felajánlotta az északi területek teljes visszacsatolását, amennyiben az ország háborút provokál.

A kormányzó elutasította ezt a lehetőséget.

Az összetákolt Cseh-Szlovák állam szétesését követően tárgyalások kezdődtek Jozef Tiso és Kánya Kálmán külügyminiszterek között a magyarlakta területsáv visszaszolgáltatásáról.

A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell.

A tárgyalások eredménytelensége után mindkét ország a nagyhatalmakhoz fordult döntéshozatal érdekében.

Anglia, és Franciaország a tengelyhatalmak: Olaszország, és Németország hatáskörébe utalták a kérdést.

A két döntőbíró 1938. november 2-án, a bécsi Belvedere-palotában hirdette ki meglehetősen felemás döntését.

Nagyjából a nyelvhatár szerint döntöttek.  Magyarországhoz került Érsekújvár, Kassa, Munkács. Azonban Szlovákiában maradt Nyitra környéke, a szinte teljesen magyar ajkú Zoborvidékkel, valamint az ősi magyar koronázó város, a reformkor országgyűléseinek helyszíne: Pozsony. A Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területen az 1941-es népszámlálás 84%-ban állapította meg a magyarok arányát, és 10% körül a szlovákságét.

A döntést a Nyugati Hatalmak által jogi szempontból nem lehetett támadni, hiszen az ítélet a müncheni konferenciából eredően, a nyugati nagyhatalmak beleegyezésével –önkéntes távolmaradásukkal – született meg.

 

Összegezve.

Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, benne Kárpátalja déli részével (Ungvár, Munkács, Beregszász környéke). Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. A határon túl rekedt mintegy 67 000 fő, akik a magyarsághoz tartozónak vallották magukat.

 

Az 1941. évi Magyar népszámlálás adatai táblázatos formában a következőek:
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszakapott országrész megnevezése

Terület /km2/

Népesség      /fő/

Magyarok száma   /fő/

Magyarok aránya    /%/

Szlovákok száma     /fő/

Szlovákok aránya    /%/

Egyéb nemzetiség     /fő/

Egyéb nemzetiség     /%/

Felvidék déli része

11927

869 299

 

751944

 84,1

85 392

 

9,8

 

31 963

6,1

 

 

A trianoni országrablás ténye minden jóérzésű, nemzete iránt elkötelezett embert lesújtott. Úgy az egyes ember, mind a nemzet egészének számára egyaránt válságos állapotot hozott. Az új határokon kívül rekedtek közül azok, akik nem tudták elfogadni a létre hozott állam viszonyait, tömegesen át tódultak a megmaradt – csonka Magyarország – területére. Mindazok, akiknek befogadó rokonai nem éltek az ország belső területein, ideiglenes, nyomorszintű lakhatási körülmények közé kerültek. Fokozta a nehézségeket kifosztott ország jóvátételi kötelezettsége. Forgalomból kivont vagonokba, sebtében felhúzott komfort nélküli kényszer-otthonokba szorultak. Városszéli nyomornegyedek alakultak ki. A törekvőbbek, a nagyobb lelkierővel bíró emberek apránként megtalálták helyüket. Egyértelmű ellenszenvet érzett a magyar lakosság jelentős része a területszerző „szomszédság”, és azon  hazai liberális társadalmi rétegek iránt,amelyek felelőssé tehetőkké váltak. Viszont az „országgyarapítás” ténye az azt lehetővé tevő tengelyhatalmak iránt, érthető hálaérzetet váltott ki a területveszítés miatt megnyomorítottakból.

 

„A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elszakított Felvidék egy része húsz évi távollét, szenvedés és az idegen uralommal szemben kifejtett hősies ellenállás után visszatér a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza bensőséges örömmel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodásával öleli keblére sokat szenvedett visszatérő véreit.”
                                                                                                                        (Részlet az 1938/XXXIV. törvénycikkből)

 

A tény, hogy minden véráldozat nélkül került vissza a Felvidék déli területsávja, a magyar diplomácia szívós munkájának sikereként értékelhető. A Nemzet öröme túláradó volt!

 

 

Bodor Miklós László

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap