Az autonómia halála a heteronómia, a közérdek halála az idegenérdek szolgálata 1/2.

Duray Miklós, k, 07/10/2018 - 00:08

 

 

Az 1918 utáni államhatárokkal körbehatárolt Magyarország szomszédságában lévő hét állam többségében, amelyekben jelenleg magyarok őshonosként élnek, az autonómia fogalomként vagy elhangzó szóként, de főleg közigazgatási törekvésként a teljes elutasítással találkozik.

Térségünkben, az elmúlt közel tíz évszázad során valódi autonómia csak a történelmi Magyarország területén működött, egy ideig. Az erdélyi szászok autonómiáját még II. András uralkodásának idején kodifikálták, a kun autonómiát pedig IV. Béla uralkodása alatt, 1242 után, tehát több mint hét és fél évszázaddal ezelőtt. Nem szokás autonómiának nevezni Horvátország jogállását a Magyar Királyságon belül, noha 1091-től a középkor végéig, az Oszmán Török Hódoltság kezdetéig a mai területiautonómia-felfogáshoz hasonló volt a státusza – a királyságon belül önálló bánságot alkotott, amire a nádornak, mai értelemben kormányfőnek nem terjedt ki a hatásköre. Horvátország államjogilag 1868-tól vált a Magyar Királyság társországává, ami lényegesen fölülmúlja az autonómia közigazgatással kapcsolatos fogalmát. Szlovákiának az első Csehszlovák Köztársaság utolsó hat hónapjában volt autonómiája 1938 októbere és 1939 márciusa között. A II. Világháború után 1948 és 1968 között egy autonómia látszatát keltő saját felügyeletű, központi megbízottakkal működtetett állami hivatali intézményrendszere volt a Prágából irányított egységes szerkezetben, valamint 1969-től 1992 évvégéig a Csehszlovák szövetségi államon belül egy saját köz- és államigazgatási rendszere, ami ugyan egy fokkal több volt, mint az autonómia, de nem érte el a társországi állapotot, mert a politikai döntéshozatali intézményrendszer egységes és központosított maradt.

***

Magyar autonómia 1918 után sehol sem létezett egészen 1952-ig, a romániai Magyar Autonóm Tartomány megalakításáig, de ez csak a nevében jelentett autonómiát és ezt a látszatmegoldást számolták fel 1968-ban a megyerendszer átszervezésekor. Jelenleg a szerbiai Vajdaság Tartomány területén működik egy törvény által támogatott önkormányzati vagy inkább önigazgatási rendszer a Magyar Nemzeti Tanács, amit szerkezete miatt nem lehet autonómiának tekinteni, inkább a kulturális önkormányzatnak, hiszen nincs területi szerkezete, mert egyközpontú.

***

Az autonómia fogalma többjelentésű, kezdve az ember belső szabadságától, a szabad döntésre való alkalmasságon és akaraton vagy az egyediségre való törekvésen át az önrendelkezésig. Az autonómiának közjogilag kétfajta értelmezése a legismertebb: az egyik a függetlenség (önállóság) a másik az önkormányzatiság. Más nyelvekben ennek kissé eltérő az értelmezhetősége a történelmi tapasztalatok szerint, pl. self rule, self government, self determination.

Az állampolitikáknak vagy a politikailag megszervezett nemzeteknek és hatalmi csoportoknak a viszonyulása az autonómiához a 20. század eleje óta követhető nyomon sajátosan, elsősorban az első világháborút lezáró politikai és jogi eseményekhez fűződően, illetve az ezt követő különböző államjogi vagy csoportjogi törekvésekkel kapcsolatban. Ehhez a kérdéshez azonban másként viszonyulnak a Versailles-i békerendszer által érintett Kelet Közép-európai államokban és másként az ettől nyugatra és északra fekvő európai területen – ez utóbbi térségben léteznek működő autonómiák. A Kelet Közép-európai térségben létrejött államokban és a nemzetállamiság talaján álló politikai szervezetek részéről egyértelmű az autonómia állampolitikai elutasítása.

Példaként említsük a Kelet Közép-európai térségből a csehszlovák esetet, történetesen az 1915-ben (október 22-én) az Egyesült Államokban élő csehek és szlovákok között megkötött, az Osztrák-Magyar Monarchiából együttesen kiszakítandó cseh-, morva terület és a Magyar Királyság északi részén élő szlovákok területi elszakadásával létrehozandó új csehszlovák állam államjogi elrendezését rögzítő Clevelandi Egyezményt. A szlovákok csak egy szlovák autonómiával rendelkező Csehszlovákia kialakításában kívántak részt venni. Az elhúzódó tárgyalások eredménye az lett, hogy a szlovákok képviseletében a Szlovák Liga csak olyan megegyezést volt hajlandó aláírni, ami biztosítja Szlovákia területi autonómiáját és egy perszonáluniós kormányt. Az évtizedekig elhúzódó szlovák-cseh ellentétnek a hátterében az áll, hogy a cseh fél 1918-tól (Pittsburghi egyezmény) nem titkoltan nem kívánta teljesíteni ezt a szlovák követelést. Valójában emiatt és nem a német Harmadik Birodalom mesterkedései okán szűnt meg az első Csehszlovák Köztársaság, ez alkotta 1968-ban is a legnagyobb belpolitikai feszültséget az államban és ennek az előjátéknak lett a következménye Csehszlovákia másodszori megszűnése is 1992-ben.

***

Ennek a tanmesének azonban van egy vörös fonala miszerint az elszakadás előfeltétele az autonómia, az autonómia pedig az elszakadáshoz vezet. Ez a meggyőződés búvópatakként jelentkezik az elmúlt évszázadban elsősorban a szlovák és a román politikában. Az autonómiát egy adott államból való kiszakadással, azaz az állam területi státuszának megcsorbíthatóságával azonosítják. Ugyanakkor az is benne foglaltatik, hogy a Trianonban kialakított békeszerződés nem történelmi élményként ülepedet le a kedvezményezettekben, az új államok politikusaiban és az ő általuk befolyásolt köztudatban, hanem egy politikai lehetőség eredményeként, ami bármikor megkérdőjelezhetővé válik, a politikai helyzet vagy az államok közötti politikai kapcsolatok jelenlegi egyensúlyának megváltozásával, mert az, ami most van, nem természetes úton, nem a történelmi fejlődés útján, hanem hatalmi erővel jött létre.

Az autonómia hisztérikus elutasítása mind szlovák mind román részről elsősorban ebben a félelemben gyökerezik. Az autonómiát a román illetve a szlovák egységes nemzetállami törekvéssel szembenállónak tekintik – mint ahogy az is. Azaz ha létrejönne valamiféle magyar autonómia Romániában vagy Szlovákiában, az akadályozná az ottani magyar közösségek fokozatos felszámolását. Románia és Szlovákia állami státusa egyetlen végső biztosítékának tartja az ott élő magyarok tizedelését. Persze az a megoldás, ami Szerbia vajdasági részében létezik, azaz a Délvidéken, ugyancsak nem tud gátat vetni az ottani magyar közösség sorvadásának, de lassítja azt.

***

A történelmi Magyarországtól 1918-at követően elcsatolt területeken élő magyar közösségek körében jogilag is megfogalmazott autonómia törekvés csak 1989 decembere óta létezik. Az elképzelés különböző keretekbe ágyazva megjelenik mind a volt Jugoszláviában illetve utódállamában, Szerbiában, Romániában, Szlovákiában és Ukrajna Kárpátaljának nevezett területén.

Mindenütt a magyarok által tömbben és szórványban lakott területhez kötődik az elképzelés, tarkítva különböző megoldásokkal, amelyek általában az oktatásügyet, a közművelődést és a nyelvhasználatot helyezik előtérbe. Határozott területi autonómia elképzelés a Délvidéken, Erdélyben és a Felvidéken lett megfogalmazva, de a tervezeteket nem egymástól másolták, hanem saját területi adottságaikból indultak ki. A leghatározottabb a Székelyföld autonómiájának a tervezete, ami érthető, hiszen a székely székek sajátos jogállása a középkorba nyúlik vissza.

Az autonómiára való törekvés szempontjából külön említésre méltó Ukrajnának a Kárpát-medencei részében, jelenleg Kárpátaljának nevezett területén 1991-ben lezajlott népszavazás, ami össze volt kötve az akkor esedékes ukrán-magyar alapszerződéssel, hiszen a szerződést előkészítő tárgyalásokon a két fél köztudottan megegyezett abban, hogy ennek részét alkotja majd az autonómia ügye is. A népszavazásnak két tétje volt: Kárpátalja autonómiája és egy magyar autonóm körzet kialakítása beregszászi járás néven. A népszavazás mindkét tétele többségi támogatást kapott, nem csak a magyarok részéről. De mint később kiderült a magyarországi kormány kihagyta az autonómia kérdését az alapszerződésből, így az ukrán állami adminisztrációnak szabad kezet biztosított az ügy befagyasztására.

***

A leginkább vitatott része a Kárpát-medencei magyar autonómia törekvéseknek a szóhasználat, ami tükröz egy szakmai zavarodottságot is. Hogyan nevezzük, amit akarunk: autonómiának, önigazgatásnak, önkormányzatnak, kulturális autonómiának vagy személyi elvűnek, területinek vagy regionálisnak, szimmetrikus vagy aszimmetrikus legyen a viszonya a létező közigazgatási rendszerhez stb.? Tekintettel arra, hogy az autonómia kifejezés a történelmi Magyarország utódállamainak többségében vörös posztó, az elképzelések egy része ezért az autonómia helyett az önkormányzat, önkormányzás kifejezést kezdte használni. Sajátos, hogy az 1990 óta eltelt több mint negyed évszázad során, nem sikerült egységes szemléletet kialakítani sem a szóhasználatban, sem a lehetséges autonómiaformákról. Például még mindig emlegetjük a nem igen szerencsés oktatási autonómiát, noha ez a felsőoktatásban, az egyházi vagy a magániskolákban és a közigazgatási rendszerben működő iskolákban mást-mást jelent és eltérően működik vagy működtethető. Ugyancsak felcserélhető fogalomként használjuk a személyi elvű és a kulturális autonómia kifejezést, pedig az előbbi fogalom a jogi keretre vonatkozik a másik fogalom a tartalomra. Ugyanígy megtévesztő a funkcionális autonómia fogalma is, mert ha egy autonómia nem funkcionális, akkor nem működik. Igaz, hogy lehet autonóm jogállása egyes intézményeknek, de ez más kérdés, ilyen például a felekezeti iskolák, kórházak, biztosító társaságok stb. intézmények működése, de ez nem közigazgatási kérdés. Egy biztos, és ebben mindannyian egyetértünk, hogy ahány állam, annyi elképzelés fogalmazható meg, mert eltérőek a körülmények, más-más az állam- és közigazgatás, különböző a törvényi rend.

***

Példaként röviden felvázolom, hogy a Felvidéken a szlovákiai valóságból kiindulva, hogyan közelítettünk az autonómia kérdéséhez. Miben láttuk társadalmi szükségszerűségét a szlovákiai magyar közösség számára, milyen elképzeléseket fogalmaztunk meg és hogyan és miért bukott el minden kezdeményezésünk.

A legelején két terminológiai és szemléleti kérdést igyekeztünk tisztázni. Autonómiát akarunk-e vagy önkormányzatiságot. A szakemberek és az autonóm módon gondolkodó politikusaink köre ez utóbbi fogalmat fogadta el. Tehát a szakmai és politikai elitünk már 1990-ben az önkormányzatiság mellett döntött. Persze kérdés mit tekintünk elitnek, ezt szociológiailag vagy a tudati fejlettség állapota szerint határozzuk-e meg – ebben az esetben én az utóbbira építettem. A másik eldöntendő kérdés kissé érzékenyebb volt: mik vagyunk mi? Nemzetiség, nemzetiségi kisebbség, nemzeti kisebbség, vagy csak egyszerűen kisebbség vagy nemzeti közösség? A felvidéki magyaroknak egy jelentős része 1992-ben olyan belátásra jutott, hogy mi „a magyar nemzet Szlovákiában élő közössége” vagyunk. Határesetként elfogadtuk azt a meghatározást, hogy „számbeli kisebbségben élő közösség”. A továbblépéshez szükséges volt ezt eldönteni, mert csak így tudtuk egyértelműen megfogalmazni az önkormányzatiságunk mibenlétét, kereteit és kapcsolati következményeit.

A következő lépésben tehát az önkormányzatiságunk szerkezeti kérdéseit kellett megvitatni. A magyar lakosság szlovákiai földrajzi elhelyezkedésére való tekintettel kétfajta önkormányzati rendszert terveztünk meg. Az egyik az éppen létező közigazgatási szerkezettel szimmetrikus volt, ami a személyi elvű önkormányzatiságon alapult volna és elsősorban a szórványban és a zárványokban élő magyarok számára biztosította volna az önkormányzatiságot a közművelődési, oktatásügyi és nyelvhasználati ügyekben. A másik aszimmetrikus volt, a területi önkormányzat kiépítését célozta és minden olyan jogkörrel rendelkezett volna, mint a kerületek vagy a megyék, tehát a regionális gazdaságfejlesztés, közlekedés, úthálózat fejlesztés, határon átívelő regionális kapcsolatok kezelése, de a területre vonatkozóan rendelkezhetett volna az oktatásügy, a közművelődés és a nyelvhasználat ügyében és felügyelte volna a nyelvi, kulturális és közoktatási egyenjogúságot illetve az egyenrangúságot. A két nagyszerkezetet fogta volna össze az országos magyar önkormányzati tanács. Mind a központi, mind a regionális vagy helyi magyar önkormányzati tanácsok választott testületekként működtek volna egy alkotmánytörvény alapján. A további részleteket nem taglalom.

Úgy képzeltük el, hogy ez a megoldás hozzájárulhat a magyar nemzet és a szlovák nemzet közötti társnemzeti kapcsolat kialakulásához is, aminek metszészónáját a szlovákiai magyar önkormányzati rendszer alkotta volna. Ennek a lehetőségét kellett volna beleszőni a Szlovákia és Magyarország között megkötendő alapszerződésbe is. Ne felejtsük, hogy az elképzelésünk 1993-ban teljesedett ki, amikor éppen tervezték az európai stabilitási szerződést, amelynek megtárgyalására a „kisebbségeket” is meghívták volna, legalábbis Balladure francia miniszterelnök elképzelése szerint és ekkor volt friss állapotban az Európa Tanács 1201-es ajánlása is, ami a második világháború óta először vette komolyan a számbeli kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek ügyét.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap