Az aradi vértanúk

T.Ágoston László, szo, 10/06/2018 - 00:07

Hármuk szeme bekötve, de a negyedik, Kiss Ernő altábornagy megkapta azt a „kegyet”, hogy szembenézhetett a rászegezett fegyverekkel.
Hárman az első sortűz után holtan rogytak a fal tövébe. Kiss Ernő mozdulatlanul térdelve maradt. Csak a vállát ütötte át a néhány lépésről kilőtt golyó. Az aradi minorita rendház naplójában fennmaradt feljegyzés szerint.”…elébe állott tehát három gyalog katona,s elsütve fegyvereiket ezek oltották ki életét….A három áldozat arcra borulva, Kiss Ernő hátrabukva feküdt a sánc árkában a nap lementéig. Őt a lövések közelről érték, bőrébe fúródott a lőpor, s a füst befeketítette arcát.”

Mindez reggel fél hatkor történt az aradi várban. S még szinte el se fújta a hajnali szél a lőporfüstöt, újabb gyászmenet állt útra készen a felállt katonai négyszög kíséretével. Egy-egy pap, illetve szerzetes kíséretében indult a negyedórányi járásra felállított oszlopszerű bitófák felé a kilenc kötél általi halálra ítélt honvéd tábornok. Damjanic János, Aulich Lajos, Knézics Károly, Lahner György, gróf Leinigen – Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác és gróf Vécsey Károly. Ott várta őket Haynau hóhérja, a Brnoi Francz Bott, aki a szokásos fizetésért vállalta és végre is hajtotta két segédjével az akkoriban nem is ritka feladatot.

A papok eltakarták a szemüket, és még a négyszögben felállított katonaság soraiból is hangos zokogás hallatszott. A kivégzések után odaengedték a kíváncsiskodókat a vesztőhelyre. Tichy őrnagy, a kivégzési négyszög parancsnoka egy kis népnevelésre is fel akarta használni az alkalmat, és felszólította a jelenlévő papokat, hogy az eseményekről szóljon valamelyikük néhány szót a néphez. Utóbb egy pincér elárulta Tichynek, hogy egy pap – az egyik minorita szerzetes – magyar nyelvű beszédében a katonaságot és állítólag a legfelsőbb személyeket is gyalázkodó kifejezésekkel illette, és a kivégzettek tetteit magasztalta. Az őrnagy erről be is számolt jelentésében Haynaunak, aki nagyvonalúan ezt írta rá: „Helyes eljárás lett volna a papot felkoncolni, de most, hetek után, ad acta.”

Este pedig, ugyancsak szabályszerűen, elhantolták a kivégzetteket. Az agyonlőtteket a főporkoláb és emberei a sáncárokban, a felakasztottakat a hóhér és legényei a vesztőhelyen. És mivel régi szokás szerint a kivégzettek ruhái a hóhért illetik, a felakasztottakat levetkőztetve lökik a bitónak hol az eleje, hol a háta felől ásott gödörbe. Melléjük döntik az akasztófa – oszlopokat.” És tegyük hozzá, hogy e sírba hantolták el a magyarság szabadságát is. A krónikás megjegyzi még, hogy Damjanich fehér köpenyét, amelyben a vesztőhelyre vitték, a brünni hóhér halála napjáig használta úti ruhául, amikor hivatalos funkcióban Brünnből vidékre utazott.

Miközben október 6-án kivégezték az aradi 13-at, két honvéd tábornok várt még a nem kétséges ítéletre. Az irodalomszervező és nyelvújító széphalmi remete, Kazinczy Ferenc legkisebb gyermeke, Kazinczy Lajos, és Lenkey János, aki Galíciából vezette haza huszárszázadát a forradalom védelmére, s 1849. március 15-én Kossuth saját kézírású levelével nevezte ki tábornokká. Kazinczy tábornoknak nem kellett már sokáig várnia, október 25-én végzett vele Haynau kivégző osztaga.

 Lenkeyt azonban az őrületbe kergették az aradi fogság gyötrelmei, s máig sem tisztázott körülmények között halt meg a cellájában 1850. február 7-én. Egyes források szerint az orvosai már november végére várták a halálát – ezért a várparancsnok a következő hónapokra már nem is tervezte be az étkezési költségeit. - Állítólag egy dühroham során a vasrácson zúzta szét a fejét. Más források a fogva tartók brutalitásának tulajdonítják a holttesten talált súlyos sebeket. Bármelyik feltételezés az igaz, tény, hogy az aradi hadbíróság mindenképpen példát szertett volna statuálni Lenkey megbüntetésével, hiszen őt nemcsak a szabadságharcban való részvétel bűne terhelte, hanem a század galíciai szökése, a dezertálás is. (A Habsburg birodalom életében sem ezt megelőzően, sem a következő időben nem fordult elő olyan eset, hogy egy egész huszárszázad megtagadja a parancsot és dezertáljon. Igaz, szabadságharcra sem akad több példa.) A szeptember 14-i második kihallgatás után azonban – miután a hadbíró közölte vele, hogy bárki kaphat kegyelmet, de az ő akasztófáját már készíti az ács - az őrültség jelei mutatkoztak rajta, így október 6-án nem végezhették ki a fent említett aradi vértanúkkal. Az ugyancsak Aradon raboskodó és ítéletre váró bátyja, Lenkey Károly honvéd ezredes, a Tiszai hadsereg volt hadosztályparancsnoka temettette el az aradi katonai temetőben. Feltehetően ugyanaz a trágyahordó talyiga volt Lenkey János gyászkocsija, amellyel a törött lábú Damjanich Jánost vitték a bitófa alá.

Lenkey János hamvait 1936-ban hazahozták Aradról és szülővárosában, Egerben helyezték örök nyugalomra a Kisasszony temetőben. Az Aradon perbe fogott főtisztek közül ő az egyetlen, akinek a trianoni magyar határokon belül találjuk a sírját. Amikor az obeliszk elé letesszük az emlékezés virágait, valamennyiük emléke előtt meghajtjuk a fejünket.

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap