Astori vélemények Wass Albertről 4/4

Szerkesztő A, sze, 07/27/2016 - 00:08

 

Astor gyökerei után kutat
A szerző könyvében megosztja velünk
a város rejtélyét
 

Amióta az első fehér ember horgonyt vetett a St. Johns folyón, több mint 400 évvel ezelőtt, a folyót körülölelő terület hatalmas változásokon ment át. Czegei Wass Albert író a The History of Astor on the St. Johns, Astor Park and the Surrounding Area című történelmi esszéjében feldolgozza ennek a kisvárosnak a teljes történetét. A kezdeteket az európai invázióig vezeti vissza, a rejtélyes tengeri szörnyekről szóló meséktől a kínban fetrengő kísérteteken át a mai virágzó vízparti közösségig. A munkát az Astor Kiwanis Klub támogatta.
Wass, ahogy magát nevezi, 1950-ben érkezett Amerikába Magyarországról.
Fiatal emberként egy budapesti napilapnál volt kalandozó riporter. Az első angol szavakat Wass a híres táncos- és énekesnőről, Josephine Bakerről készített riport során tanulta meg.
– Két napot töltöttem vele – mondta Wass. – Megtanította azt nekem, hogy „I love you” meg azt, hogy „kiss me quick”.
Ezek a kifejezések még ma is mosolyra fakasztják.
Háború sújtotta szülőföldjén cseperedvén fel, Wass első kézből tapasztalta meg a háború borzalmait és a honfitársait fenyegető veszedelmet.
– Amikor úgy tizenkét éves lehettem, emlékszem, hogy hazámból, Magyarországból Románia lett, aztán megint Magyarország, majd megint Románia.
Mialatt Wass hazája szabadságáért harcolt a háborúban, Szibériába menet orosz fogságba esett.
– Sikerült elfognom egyik őrömet – mondta Wass. – Fegyvert fogtam rá, és elvittem az amerikai zónába Bajorországban.
– Wass mesélte, azt mondta az orosznak, szabadon visszatérhet társaihoz, de az nem akart.
– Azt mondtam neki, hogy elengedem, de nem akarta – mondta nevetve Wass. – Ehelyett Kanadába ment, én pedig Amerikába. Ma is jó barátok vagyunk.
Amikor a tehetséges író és lovas 1950-ben Ohióba érkezett, új életet kezdett. Megismerkedett feleségével, Elizabeth-tel, aki két évvel ezelőtt hunyt el. Megjelentette az ebben az országban írt első munkáját, az Eliza című regényt. A könyv cselekménye felesége szülővárosában, az Ohio-beli Bell Aire-ben játszódik.
Wass elmondta, hogy a román kormány háborús bűnösnek kiáltotta ki. Amikor a románok megparancsolták, hogy térjen vissza a per lefolytatására és valószínűleg a kivégzése céljából, az amerikai kormány nem volt hajlandó kiadni.
Wass született erdőlakóként belefáradt a városi életbe és saját vidéki ház után vágyakozott.
Úgy döntött, hogy a régimódi Astor Park városkában telepedik le.
Megakadt a szeme a történelmi James Doss házon. Ez egy elegáns, kétszintes faépület, melyet 1884-ben építettek. Wass elmondta, hogy Doss volt Astor Park egyik legelső állandó lakosa. Doss 1882-ben jött ide William Stokes Boyd, J.H. Caldwell és A.L. Smith társaságában, hogy igazgassa az egykoron hírhedt Astor Estate-et, melyet az önerőből lett milliomos, I. John Jacob Astor örökösei hoztak létre.
– Emlékszem arra, amikor Elizabeth-tel először ide jöttünk – mondta Wass. – Nem volt áram és víz. Városi lányként Elizabeth nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a melléképületet használja.
Az évek során a házaspár az öreg házat a mai igényeknek megfelelően modernizálta. És e történelmi otthon falai között érezte Wass szükségét annak, hogy papírra vesse Astor történetét.
Wass, aki 42 könyv, köztük hat bestseller szerzője, 54 éve tagja az Nemzetközi Pen Klubnak.
Az évek során Wass megőrizte a területtel kapcsolatos jegyzeteit és aktáit. Hihetetlenül nehéznek találta a történeti kutatást Floridában, mert „oly sok minden van eltemetve.”
Wass elkezdte felgöngyölíteni ennek a kisvárosnak a lenyűgöző történetét, a vízi szörnyek és szellemek legbelső titkaitól azokig az időkig, amikor sok pénzt lehetett keresni illegális szeszfőzéssel.
Wass a kutatást a Tallahassee-beli állami történeti múzeumban kezdte. Lakóhelye egyéb érdekes tudnivalói mellett tudomást szerzett az „Astori szörnyről”.
– Mindenki, aki ismeri a George-tavat, jól tudja, hogy vannak olyan helyek a tavon, ahol nem találjuk a fenekét, bárhogy is próbáljuk – írja könyvében Wass. – Az ólom a horgászzsinóron egyre lejjebb sülylyed, míg végül nem marad zsinór az orsón.
Ennek a tónak a homályos, üreges mélyéből bukkant elő az Astori szörny meséje.
1774-ben William Bartram, a folyó egyik korai felfedezője írt egy hüllőszerű állatról, melyet indián kísérője gyakran „a mélység szörnyeként” emlegetett. A legenda tovább élt, és a 19. század során olyan újságcikkek jelentek meg, melyek állítása szerint a hajók valamiféle szokatlan jelenséggel találkoztak.
Még 1968-ban is – monda Wass – számoltak be arról, hogy látták a szörnyet, 1987-ben pedig két, motorcsónakot vezető fiatalember jelentette, hogy találkozott a szörnnyel, ami felborította csónakjukat és rájuk vicsorgott.
Wass az Astori szörny legendáját csábítónak és komikusnak találja.
Miután hallotta a rettentő meséket, Wass még 1953-ban felfogadott egy vezetőt, hogy elvigye őt egy hajóútra a St. Johns folyón. Hosszas kutatás után, mondta Wass, végül olyan lábnyomokkal találkozott, amik első látásra különlegesnek tűntek. Azonban miután gondosan megvizsgálta azokat, rájött, hogy a lábnyom, amely majdnem egy láb hosszú és két inch mély a sárban, biztosan beugratás.
– Egy ekkora lábú teremtménynek legalább 2 tonnát kellene nyomnia – mondta Wass – De csak 2 inch-nyire süllyedt a sárba.
Emellett, jegyezte meg Wass, mindként lábnyom bal lábtól származott.
Miután Wass felfedezéséről tájékoztatta vezetőjét, a férfi elővett egy falábat a csónakból, és beletette a már ott lévő lábnyomokba. „Na, most hívja fel az újságját” – mondta Wass szerint neki a férfi.
Wass azt mondta, úgy hiszi, a szörny meséjét évszázadokkal azelőtt találták, ki, hogy a térségbe vonzzák az embereket.
– Jó módja volt ez annak, hogy az embereket idecsábítsák.
Wass könyvében a Folyó Szellemének legendájáról is ír. Wass szerint a legenda az első letelepedők a francia hugenották idejéből származik, akik egy kis kolóniát alapítottak a St. Johns folyó torkolatánál, és hosszan tartó barátságot ápoltak az őslakosokkal, a timucuan indiánokkal. Wass könyvében azt írja, hogy amikor a spanyol királyi flotta teljesen kiirtotta a kolóniát, az indiánok bosszút esküdtek.
Amikor a spanyolok később ferences missziót alapítottak a közelben, az indiánok odamentek és leölték az összes szerzetest, kivéve a vezetőjüket, akit visszavittek a főtáborba, ami a mai Astor helyén állt. Ott a timucuanok egy fához kötözték a szerzetest, és halálra kínozták, mielőtt holttestét a folyóba dobták.
Attól az éjtől fogva, és még sok éjszakán, írja Wass, az a szóbeszéd járta, hogy egyesek fura nyögéseket hallottak és egy árny nélküli szellemet láttak a folyó felett – annak a szerzetesnek a bolyongó szellemét, amely ma is kísért a folyón.
Wass könyvében azt írja, hogy minden teliholdkor az emberek azt állítják, látták a kísértetet átjönni a folyón arra helyre, ahol megkínzott testét nyugalomra helyezték. Az a hely úgy 50 lábnyira van a Hall horgásztábor kikötőjétől, amit úgy 20 éve ástak ki, írja Wass.
Astor története természetesen nem csak legendákból áll. Bár sok mai lakója a legelső telepesekig vissza tudja vezetni családfáját, Astor és Astor Park vidékies bája sok családot vonzott és fog is vonzani a térségbe.
Üzleti vállalkozások jöttek létre és több házat építettek. Az egykori vadon helyén utakat építettek, melyek a hétvégi fakunyhókhoz és az üdülőtáborokhoz vezetnek. Ahogy bármelyik más amerikai városban, a gyermekek itt is iskolába járnak, az egyházak összehozzák az embereket, a civil szervezetek pedig a közösség érdekében tevékenykednek.
Az Ocala National Forest által övezett Astornak biztosítva van a közös szépség jövője a természettel, a tavak és folyók megõrzésével és gyarapodó erdõségeivel.
Ha be akarunk pillantani Astor figyelemre méltó történetébe, álljunk meg a Lake Megyei Történeti Múzeumnál Taveresben, ahol a régmúlt Astorának egy része van kiállítva. Különböző tárgyakat találunk itt kiállítva, az antik alligátor-szigonytól és halászfelszereléstől – melyet ifjabb Curtis Lucas adott kölcsön a kiállítás számára – a Hope Hill-i kúria, a Butler-erőd és a Spaldings Upper Store makettjeiig, melyek Irma Galloway tulajdonát képezik.
Wass 82 évesen is az írógépét püföli. Hét nyelven beszél, saját kiadóját vezeti, és azzal büszkélkedhet, hogy két olimpiai aranyérme van lövészetből, az első San Franciscóban nyerte 1932-ben, a másikat Berlinben, 1936-ban.
Bár csupán napi négy órát tölt írógépe mellett a valaha volt 12 vagy még több helyett, Wass erőit magazinja, a The Central European Forum kiadására összpontosította.
És ha valami érdekes történik Astor városának környékén, akár csak egy kis horderejű történelmi esemény, amit be kell jegyezni a naptárba, biztosak lehetünk abban, hogy Wass feljegyzést készít arról és megőrzi a jövő történészei számára a következő száz évre.

(1989. július 10.)

Kovács Attila Zoltán fordítása

 

Forrás: Polísz, 2006. 90. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap