Arany János: Barátomhoz (Petőfihez)

Sajdik Ferenc, k, 12/31/2013 - 00:12

 

Kedves Olvasók és Írótársak!

 

Mindig örömmel adunk hírt alkotóközösségünk tagjainak sikereiről. Szívet melengető érzés egyre gyakrabban találkozni a MIL íróinak nevével az írott sajtóban, a televízióban, értesülni egy-egy újabb könyvük kiadásáról, s az alkotómunkájukat elismerő díjakról, kitüntetésekről. 

Szeretettel köszöntjük Csernák Árpád írót, színészt a KÉT ÉV (Egy kaposvári színész naplójából) c. önéletrajzi könyve kiadása alkalmából. Az író nehéz korszakát idéző írások sok meglepő adatot árulnak el egy korról és egy fiatal művész életéből.

 

Írótársunknak további sikereket kíván,

 A MIL Szerkesztősége

 

Az említett könyv részletes ismertetője így szól: 

 

"A szerkesztő jegyzete

 

Ibsen szerint: „Írni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunkon”. Ha ez igaz az irodalom egészére, többszörösen igaz a legintimebb irodalmi műfajra, a naplóírásra.

Csernák Árpád éveken keresztül vezetett naplót, jegyezte fel a napi eseményekhez kötődő gondolatait, érzéseit. Kis méretű kockás füzetek teltek be 1977 előtt és 1979 után is. A szerkesztő döntése, hogy a naplófolyamból az imént olvasott két év kerüljön kiadásra. Ennek egyik oka az volt, amit a napló írásakor még maga Csernák Árpád sem sejtett, hogy 1977-ben egy új, a későbbi sorsát meghatározó korszak kezdődött életében. A másik ok technikai jellegű, ugyanis az 1977. augusztus 26-tól 1979. június 27-ig terjedő, kézzel írt naplót a szerző 1986. szeptember 20-án elkezdte legépelni, ahogy meg is jegyzi a napló elején: „jobb híján”. Az 1979. július 6. és 1979. július 18. közötti, a könyv befejező részét képező részletet már korábban, 1983-ban legépelte, ugyanis ezt vitte át az Isten ajándéka című novellájába, mely a Confessioban jelent meg. Elhamarkodott volna azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy minden betűjét olvasónak szánta. Ez a napló, a többi, naplóként használt kockás füzettel együtt évtizedekig lapult egy fiók mélyén. Tavaly – majdnem nyolc évi ismeretség után – véletlenül került szóba a napló, mint irodalmi műfaj, ekkor mutatta meg nekem. Elolvasva úgy éreztem, hogy ez a munka több, mint egy fiatal értelmiségi személyes vallomása; egy olyan kordokumentum, melyet mindenkinek meg kell ismerni, aki kíváncsi a hetvenes évek Magyarországára, a színészi lét fény- és árnyoldalaira, egy érzékeny fiatal művész útkeresésére. Ismerve őt, nehezen hozakodtam elő azzal a javaslattal, hogy legyen belőle könyv. Először hallani sem akart róla, aztán rám bízta a döntést. Az elmúlt hónapok alatt is, miközben a szöveget készítettem elő kiadásra, többször megkérdezte, biztos vagyok-e abban, hogy ennek napvilágot kell látnia... Meggyőződésem, szegényebbek volnánk, ha ezen az időutazáson nem kísértük volna el Csernák Árpádot, hiszen olvasás közben mi magunk is újra felidézhettük a kort, melyben éltünk. Akik pedig 1979 után születtek, megismerhették az akkori időket, szüleik, nagyszüleik életének körülményeit.

A napló alapkérdései: a szerelem, a család, a színház, az irodalom. Ennek az irodalmi műfajnak a bizalmas írásmódja sok mindent elbír. Egyet azonban nem: a hazugságot. Aki próbálkozott már naplóírással, az tudja, hogy naplót írni csak őszintén lehet. A Csernák-i naplónak is egyik legfőbb jellemzője az őszinte hangvétel. Mindezt úgy teszi, hogy nem tud rosszat mondani senkiről. A naplóból kiderül, hogy konfliktusait szemtől szembe intézi, ahogy sikereivel sem kérkedik. 1978. május 5-én például csak röviden jegyzi meg azt, hogy a SZÍNHÁZ folyóiratban Cserhalmi György megemlíti őt. Az interjúban, amikor a színészt megkérdezik, hogyan került a főiskolára, ezt válaszolja: „Gimnazista voltam, amikor Debrecenbe szerződött fiatal, kezdő színészként Csernák Árpád, most Kaposváron játszó kitűnő barátom. Az Agrártudományi Egyetem irodalmi színpadát vezette és egyszer megkért, hogy az egyik rendezvényen mondjam el Arany János Szibinyáni Jank című vesét. Én elmondtam: azután Árpád szinte üldözött, focimeccsekről, kocsmából rángatott el, verseket tanított meg nekem, s szinte a szó szoros értelmében eltaszigált a főiskoláig.”

Csernák nemcsak benyomásait, lelkének hullámzását rögzíti, vagy a színészettel kapcsolatos gátakat, lázakat, hanem jelen van az állandó önvizsgálat is. Felesége és két kisfia Hódmezővásárhelyen, ő pedig a kaposvári színészház emeletes vaságyán jegyezgeti fel a napok történéseit. A „gyógyító írás”, a kibeszélés önterápiás módszere volt számára a kiút, amíg a család újra együtt lehet. Csernák Árpád azonban nemcsak naplót vezet ebben az időben, hanem miközben szerepekre készül, próbál, fellép, tájelőadásokon vesz részt, novellákat is ír, melyek irodalmi folyóiratokban, helyi lapok irodalmi mellékleteiben jelennek meg.

A napló a kaposvári színházban töltött első két évadjáról szól, de ez ebből a szempontból mellékes. A helyszín Magyarország bármelyik színháza lehetne a hetvenes évek második felében, így csalódtak azok, akik a kaposvári teátrum belső életéről, szaftos színházi pletykákról szerettek volna olvasni. A színészi léttel, a színházzal kapcsolatos bejegyzések azonban az elmúlt évtizedek alatt sem veszítettek aktualitásukból. Csernák Árpád naplójával nemcsak önmagán tart ítélőszéket, hanem ennek a gyönyörű, de kegyetlen szakmának a nehézségeit, buktatóit is bemutatja. Ő is ahhoz a mára még inkább idejétmúlt színésztípushoz tartozik, akiről Mihail Scsepkin így ír: „Az érző színész előtt leírhatatlan nagy munka áll: azzal kell kezdenie, hogy megsemmisítse önmagát, és azzá a személlyé váljék, akit a szerző megalkotott. Úgy kell járnia, beszélnie, gondolkodnia, éreznie, sírnia, nevetnie, ahogyan a szerző akarja; önmaga kioltása nélkül erre képtelen”. Erre az életveszélyes feladatra azonban csak a valóban elmélyült, tiszta gondolkodású, igaz személyiség vállalkozhat, ahogyan ezt Csernák Árpád a nagy japán színházi szakember, Zeami mester gondolatait idézve megállapítja a Kultúrpolitikai sziklagörgetés a népművelés hegyére című, a tájolás értelmét megkérdőjelező írásában, melyet az akkori kultúrpolitikusok végül nem engedték közölni a SZÍNHÁZ folyóiratban. Az idő azonban őt igazolta. A naplóból megismerhetjük a színész mérhetetlen kiszolgáltatottságát. Ez a gyerekember, ha nem érzi a bizalmat, önfeláldozása hiábavalósággá válik, összeroppanhat, alkoholistává, nihilistává válhat. Nemes lelkű, nagyra hivatott, tehetséges emberek élete mehet tönkre. Végső esetben ott hagyják a pályát, vagy akár az életet...

Csernák Árpád most kiadott naplójában az utolsó bejegyzés 1979. július 18. A folytatásban augusztus 22-én ez a bejegyzés: „Meghalt Piróth Gyuszi. Döbbenettel olvasom a nyúlfarknyi hírt. Gyomorrák. 38 éves volt. Két évvel járt felettem a főiskolán. Tehetséges, szigorú, őszinte ember volt. Egy éve 'pesti' színész. Vége.” Három hónap múlva, 1979. október 30-án a következőt jegyzi be a következő kockás füzetbe: „Kiss Pista halott. Megölte magát. Istenem! Add, hogy könnyebb legyen neki a túlvilági élet! - Délután rövid időre elnyomott az álom. Kiss Pistával álmodtam. Kiegyensúlyozott volt, derűs, kipihent, kedves – amilyen tán soha -, mint akinek nagy kő esett le a szívéről. Mosolyogva, könnyedén mondta: Na, holnaptól nem kell borotválkoznom”. Kiss István 34 éves volt. De azóta az égi színház társulatához szerződött Paál István, Dánffy Sándor, Vajda László, Balkay Géza is. Volt még egy ok, amely miatt Csernák Árpád beleegyezett a napló kiadásába; az, hogy ezeknek a pályatársaknak emlékét megőrizzük. A színház olyan munkásainak, akik egy-egy estén örömet szereznek nekünk játékukkal, aztán másnapra talán még a nevüket is elfelejtjük...

A napló kiadásakor elsődleges szempont a szöveghűség volt, az eredeti kéziratból az íróval egyeztetve alig néhány szó maradt ki. A nevek rövidítéseit is az írói szándékot követve oldottuk fel, ahol szükségesnek láttuk. A lábjegyzetek az olvasó pontosabb tájékoztatását szolgálják. Az eredeti kézirat az egyes szerepek szövegét is tartalmazta, de ezeket már Csernák Árpád sem vitte át a gépeléskor, csak utalt rá a naplójában. A könyv alaknál szerkesztői koncepció volt, hogy az egyes bejegyzéseknél korabeli fotók, műsorfüzetek, újságkivágások is benne legyenek. A családi és az egyes előadásokon készült fényképeket Csernák Árpád bocsátotta rendelkezésünkre. A fotók nagy részét Jenei István színészkolléga készítette, a többinél a fotós nem ismert.

Az utolsó naplóbejegyzés óta több mint három évtized telt el. Mi történt a napló szereplőivel azóta? Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász, a jó barát 1994. február 13-án Szentendréről Budapestre ment kocsival előadást tartani, amikor rosszul lett. Annyi ereje még volt, hogy leparkoljon az útpadkára, és hátradőljön a vezetőülésen. Így találtak rá... Szendrő Iván külföldre távozott. Csernák Árpád a XX. század végén találkozott vele, amikor Iván amerikai feleségével és kislányával Magyarországon járt, hogy megtanítsa szeretteit magyarul.

Csernák Árpád családjával ma is Kaposváron él. Felesége, Gera Katalin szobrászművész a kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotója, a Kaposvári Egyetem docense. Közel negyven köztéri alkotása, szobrok, díszkutak, emlékművek, domborművek láthatók az ország számos településén. Máté képzőművész, társalkotóként vesz részt a szobrok készítésében. A Magyar Elektrográfiai Társaság tagja. Megnősült, két fia van: Botond 14, Zsombor 11 éves. Bálint tervezőgrafikus és fotós lett, a Magyar Újságírók Közösségének tagja. Kiállításokon szerepel munkáival, fesztiválok és más rendezvények arculattervezője, folyóiratok, könyvek tipográfusa. Sem Máté, sem Bálint nem olvasta a naplót, csak a kész könyv kerül majd kezükbe.

Csernák Árpád - két évad kivételével - a kaposvári színház tagja maradt. Egy évig a Pécsi Nemzeti Színház, egy évig pedig a budapesti József Attila Színház tagja volt. Iglódi István, a főiskolai osztálytárs a következő évadra szerződést ajánlott neki, de a család érdekei fontosabbak voltak számára, ezért visszatért Kaposvárra. A rendszerváltás után sorra jelentek meg novelláskötetei, egyik prózakötete, a Kék korláton sárga ernyő címmel éppen az ezt a naplót kiadó Hungarovox Kiadónál. A kispróza avatott mestereként tartja számon a kortárs magyar irodalom.

Csernák Árpád, aki 1966-tól a királyi palásttól a koldusgúnyáig számtalan jelmezt öltött magára esténként, 2004. december 3-án a következő tartalmú iratot kapta kézhez munkáltatójától: „Értesítem, hogy … a közgyűlés elfogadta a színház létszámcsökkentéséről szóló előterjesztését, és 2004. december 1. napi hatállyal 9 közalkalmazotti álláshely végleges megszüntetéséről döntött. A fenti határozat személy szerint Önt is érinti. Ennek alapján mellékelem a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatos felmentő határozatot...” A létszámleépítés egy színművészt érintett. Az ügyirat végén a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója „megköszönte” Csernák Árpádnak a színház érdekében végzett munkáját. A felmondó levél kézhezvétele előtti évadban már nem kapott szerepet, sújtva a legnagyobb büntetéssel, amit színész kaphat. A színház előterében pedig levették a fényképét a falról...

Csernák Árpád ma a 2002-ben általa alapított Búvópatak kulturális és társadalmi havilapot szerkeszti. Ha hívják, elmegy verset mondani, lap- és könyvbemutatókat tartani. 2007-ben a Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Sajtószabadság-Díjat adományozott részére. Idén március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetésben részesítette.

A kaposvári színházba 2004. december 3-a óta nem tette be a lábát.

 

Kaposvár, 2011. május

Farkas Judit” 

 

 """

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap