Aki nem használja a szövőszéket

Turcsány Péter, v, 09/06/2015 - 00:02

 

 

 

 

Havas az út. Dombon kanyarog a hegyoldal alatt. Újabb házak és öreg házak. Vaskampós kerítésajtók és drótkerítések. Többnyire tiszta, vakolt falak, minden házban villanyvilágítás.

A kapun belépek és havas a kert. Az idősebb férfi könnyen mozog. Arcán meleg vonások, barátságos. Szemüveges. Kezében maroknyi vessző és félig elkészített kosár, a szomszédnak ígérte, kevéske vesszőt hoztak neki még a nyáron, abból maradt. A ház rendezett, kis üvegverandás, falusi ház.

A konyha tiszta. Az asztalvásznat letörölte, mielőtt leültünk beszélgetni. Egyedül volt otthon, felesége később érkezett meg.

Életére, gondjaira pontos mondatokkal emlékezett, 45 óta parasztként élte életét, de korábban már kitanult takácsnak. Máig úgy tűnik, gondolkodásán is az látszik, hogy iparos érettséggel, iparos intelligenciával élte meg sorsát, iparos gondossággal figyelte az eseményeket, rajzolta meg múltjából az emlékeket.

Csak a beszélgetés néhány részletét állítom össze, hogy az egyes szám első személyű beszámoló világossága fedetlen maradjon. Remélem, hogy a sorsába lecsapódó társadalmi törvényszerűségek így is érthetővé válnak, így is átgondolhatók lehetnek.

Csöndes táplálkozás e sors az élet lehetőségeiből és néhány nehezen lenyelt falat a történelmi változások súlyos szakaszaiból.

„Gyerekkoromtól fogva itt éltem. Hat éves koromtól édesapámat háborúba vitték, ott volt hadifogoly Oroszországban, 20-ban jött haza. Hat évig csak az édesanyám volt velünk. Hatan voltunk. Sokszor rossz is volt a helyzet. Föld volt, munkás meg nem volt, aztán sokszor sínylődtünk. Aztán édesapám hazajött, akkor dolgoztunk. Mi akkor szakmát nem végeztünk, öcsém tanult csak suszternak. Négyen maradtunk gyerekek. Egy meghalt vörhenyben. Nyolc holdon önállóan gazdálkodott a család. Szerettem volna hentes lenni, de nem volt olyan mód. Apám jobban szerette volna, ha földön maradok. A hentes azt mondta, ha három év helyett négy évre szerződök a tanulási időre, akkor nem kell értem fizetni, de sok lett volna ez az idő. Takácsnak később kitanultam, még megvan a szövőszékem is, ez háziipar volt régen, nem vették adó alá. Bejött ez a rendszer, azután félbe kellett hagyni ezt, adózták. 48 után abbahagytam. Szüleim is velünk laktak. Feleségem Reziben született. A nénje idekerült, aztán megláttuk egymást és összekerültünk”.

– Ahol a kenyér, ott a haza – szólt közbe a felesége –, én idekerültem… A nő olyan, mint a béka, elviszi a gólya a másik rétre, azt ott is hazát talál… Mi még azt sem mondtuk egymásnak, hogy elváljunk…

„Születtek gyerekek. Négy meghalt, szüléskor haltak meg. Három él, 37-ben, 41-ben, 43-ban születtek. Jött ez a beszolgáltatás, nehéz volt. 51-től nem adták a családi pótlékot az Erdészetben, mert több volt 5 holdnál a föld. A beadás volt nehéz, megvan minden papír. Be köllött adni: 24 baromfi, 6 kövér lúd, 50 kg disznó, mázsa marha, sok tojás, sok tej, mind abból a földből, ami a mienk volt. A középső fiú szeretett volna, menni Erdőgazdasági Szakközépiskolába, de nem volt elég pénz.”

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap