Adni jó, kapni jó, de nem mindenáron

Kő-Szabó Imre, cs, 07/20/2017 - 00:10

    Az adni-kapni szavak jelentésének párosítása egész érzelmi viszonyunkat a világhoz változtatja meg. Talán egy kis definícióval ez úgy működik „ha kapni akarsz, adni is kell! Szinte biztos, hogy nem attól a személytől fogod megkapni azt, amit szeretnél, akinek adsz, de hinned kell abban, hogy ez egy körforgás és vissza fog hozzád érni.”       

     Aki fukar és nem szeret áldozni, úgymond semmit, az ne is várja, hogy majd egyszer kapni fog valamit. Elcsodálkozik az ember, hogy ez milyen csalafintán van megszervezve, rendezve, mindentől függetlenül. Szinte nem tehetsz ellene semmit, mert ez így működik.

„Aki mer adni, az kapni is fog!” Ez a kapcsolat rendszer mondhatjuk úgy, ez cserekereskedelem. Már kipróbáltan működik, nem kell csodálkozni rajta, csak el kell fogadni.

Anna néni most ünnepelte hatvanadik születésnapját. Ez jó alkalom volt, hogy egy kicsit visszatekintsen élete folyásának, csörgedező patakocskáján. Eszébe jutott fiatalsága. – Amikor én még húsz éves voltam? Azok voltak a szép idők. Elgondolkozott, csinos lánynak ismerték, tették is a szépet neki, ő pedig élvezte ezt a helyzetet. – Szép ruháim voltak! – jutott eszébe, és ahogy a ruhákra gondolt, a szobai szekrényhez lépett. Kitárta a hatalmas, ma gardróbnak nevezett szekrény ajtaját. Végig futatta kezét a vállfákon, logó ruhákon. Ahogy húzta kezét egy-egy fiú, férfi jutott eszébe. – Lajos, a Feri, a Béla, meg a Sanyi. Mindegyik név egy-egy új ruhát jelentett. – Hol van ez már? – kérdezte félhangosan magától. – Ezek már csak emlékek! A ruhákra már nincs is szükségem! – összegezte és becsukta a szekrényt.

     A jelen naptól talán egy hónap telt el, amikor vidéki rokonai jelezték, meglátogatják, mert útjuk erre vezet. Készült, várta őket, rendben meg is érkeztek. A látogató rokonoknak egy tizennyolc éves lányuk – Irén – is eljött. Beszélgettek, a lány szép volt, olyan, mint Anna néni ebben a korban. Gondolt egyet, mert még emlékezetében volt a múltkori szekrény vizit, kinyitotta ajtaját és azt mondta a lánynak: - Válogathatsz, belőle, ami csak kell. Talán egy kicsi alakítás nem árt, de neked adom! Ezzel egy jóérzésű megnyugvás kerítette hatalmába, érezte, elszaladt fiatalságát ez a lány – Irén – biztosan tovább viszi.

     Zs. Károlynak, ennek negyven éves fickónak, mindene volt a bicikli. Egy régi Csepel, úgynevezett 28-assal kerekezett. Ez olyan volt számára, mintha a két kerék a meghosszabbított lába lenne. Mindenhová ezzel járt. Már kidolgozott szisztémája volt, hogyan kell kikötni vele (lelakatolni), mint egy hajóval. Volt egy különleges lakatja, számzáras, a kódot természetesen csak ő tudta. Tartozott hozzá egy acél lánc, amely svédebb volt a svédacélnál, szóval – fűrészelhetetlen. Próbálkoztak vele többször is, de a lánc tartotta magát.      Történt aztán egyszer, indult hazafelé a munkából. A sarkon szabályosan el akart fordulni, amikor egy szembe jövő személyautó, telibe találta. Tolta maga előtt vagy húsz méteren. A lába két helyen, a karja három helyen, a bordái többségében eltörtek. A mentő vitte a kórházba, a biciklije eltűnt. Több hónapokig lábadozott, majd a „rehabon” megtanították újból járni. A biciklire már rá se tudott gondolni.                     

Egyszer egy szőke, harmincas férfi csengetett a lakása ajtaján. Kinyitotta és ez a szőke férfi egy kerékpárt tartott maga mellett. – Elhoztam, ez a magáé! A balesete után a rendőrök hozzám adták be, majd jelentkezik érte, ha felépül! Mondták nekem. Zs. Károly csodálkozott az intézkedésen és értetlenül nézett a látogatóra. A kerékpár számára egy idegen tárgynak tűnt.  Egy kis szünet után megkérdezte: - Magának van biciklije? – Nincs! – mondta a férfi. – Akko magának adom! – Köszönöm! – válaszolta és elindult a lépcsőn lefelé.  Zs. Károlyt nyugalom szállta meg, látta a szőke férfi arcát, melyen a meglepetés és az öröm együtt mutatkozott.

    P. Péternek az apja lakatos volt. Mindig ott sündörgött a műhelyben. Először csak nézte apját, mit csinál, aztán segédkezett is.  Így lett ő is lakatos, örökölte a szakmát. Egy vállalatnál dolgozott, aztán, hogy otthon is legyen egy kis műhelye, berendezte a garázst. Volt ott miden, még esztergapad is. Ez azért volt fontos számára, mert egy kicsit elfordult a vasas munkától, ő inkább fával dolgozott. Tudott állólámpát esztergálni fából, sakkfigurákat, meg még sok egyéb dolgokat. A szomszédba lakott Kiss Lacika, aki most járt hetedik osztályban. Amikor nyitva volt a garázs ajtaja, mindig megjelent. Megkérdezte mit csinál Péter bácsi, és maradhat-e itt egy kicsit?  Nézte, figyelte, mit csinál P. Péter. Néha kérdezett, erre mindig kimerítő választ kapott. Aztán ő is bekapcsolódott a famunkába. Ügyes keze volt a Kiss Lacikának. P. Péter igazi megnyugvással adta át a mesterségbeli fogásokat. Sajnos neki nem volt gyereke. Arra gondolt mindig: - Lacika tovább viszi ezt a kissé fura lakatos mesterséget.

B. Laci bácsi N. faluban volt tanító. Képesítését még a múlt század ötvenes éveiben szerezte, Már több mint húsz éve nyugdíjas. Feleségével éltek egy igazi parasztházban, amely kívülről tényleg így is nézett ki. Hosszú tornác csatlakozott a házhoz. Bent konyha, két szoba. Az egyik olyan dolgozó szoba, Laci bácsi itt készült fel óráira, akkor még tanított. A hosszú élet során sok minden összegyűlt a házban, edények, szerszámok, csetresek, könyvek, meg aztán felsorolni is nehéz lenne, mi minden még?

     B. Laci bácsiékhoz a faluból bejárt a nagyhangú Rozi, takarítani. Hangosan beszélt, mintha az öregek süketek lennének. Hetente egyszer rendbe tette a lakást, porszívózott, söprögetett, törölgetett. Minden egyes alkalomkor a házból megtetszett neki valami. Addig csűrte-csavarta a beszéd fonalát, hogy Laci bácsi, vagy a felesége, a kiszemelt tárgyat neki ajándékozta. Bele is nyugodtak, Rozi csak kapni szeretett, azonban egyszer sem fordult elő, hogy legalább pár tojást hozzon az öregeknek. Pedig tyúkok sokasága kotkodált udvarukban.

Az adok, kapok szavak és azok egyértelmű jelentése az ökölvívás sportágban igazán jelen vannak és egyértelműek. Félnehéz súlyban mérkőzött, alias, Bunyós Norbi és kihívója, alias, Cséphadaró Kázmér. Az első menetben olyan tapogatódzó öklözés folyt. Bunyós Norbi egyszer adott Cséphadaró Kázmérnak egy jobb horgot, melytől egy kicsit megszédült, de talpon maradt. Érezte, erre jobban kell vigyázni. A második menetben adott választ, mert Cséphadaró, alias, nevét nem hazudtolta meg, Bunyós Norbi legalább tíz olyan ütést szenvedett el, amitől az egyik szemhéja is felrepedt, de állta a sarat. A harmadik menetben aztán nem kímélték egymást. A bevitt ütések száma – adok-kapok – meghaladták a tizenötöt. De úgy látszik mindkét öklözőt jó fából faragták, mert egyetlen repedés sem keletkezett egyikkőjükön sem. A negyedik menet olyan langyos tánci gálásnak tűnt. Egyik fél sem lépett akcióba, csak kóstolgatták egymást. Már úgy tűnt kibékülnek ezzel a helyzettel. A felálláson az ötödik menet hozott nagy változást. Alias Bunyós Norbi háromszor is adott alias Cséphadaró Kázmérnak két balegyenest és egy jobb horgot. Ebből egy horgot visszakapott, majd, alias, Bunyós Norbi a cséphadarót padlóra küldte. A bíró számolt, Norbi kezét felemelték. Mennyi volt az adok. kapok, azt csak a pontozó bírók számolták.

    Egy utcai verekedésben is hasonló a helyzet. Talán abban különbözik, hogy a támadó mennyire agresszív, a megtámadott mennyire vétlen. De előfordulhat, hogy a vétlen a kapott pofonok alapján, ellátja a baját a hetvenkedő támadónak. Itt aztán az adok, kapok számát a kék foltok jelentik.

T. Tamás nyugdíjas, megözvegyült. Egyedül lakott egy kertes házban. Régen az egész kertet betelepítette gyümölcsfákkal. Volt benne barack (sárga), meggy, cseresznye, alma, sok szilva. Amíg élt a felesége az elrakta a felesleget befőttnek, ami lehullott abból pedig jó kis házi pálinkát főztek. Mára se befőtt, se pálinka. A lehullott gyümölcs csak a kertet tarkítja. T. Tamás szomorúan szemlélte a kárba veszett gyümölcsöt.     A véletlen hozta, hogy a boltba két utcával arrább lakó V. Erzsikével összetalálkozott, aki három gyerekkel maradt árván. Az asszony gyümölcsöt vásárolt a boltban és a pénztár utáni pakolásnál megjegyezte T. Tamásnak: - Gyümölcs kellene a gyerekeknek, csak az a baj, kevés jut erre, mert eléggé drága. Szöget ütött a fejébe az asszony mondása. Amikor legközelebb találkoztak a boltban a kenyér vásárlásánál, annyi mondott: - Jöjjenek el hozzám, a kert tele van gyümölccsel, szedjék össze, jó lesz a gyerekeknek! – mondta kedves, barátságos hangon.

Az adni és kapni történetében sok minden előfordul. V. Sára mesélte, hogy új lakást vásároltak. A régiben megkezdődött a pakolás, csomagolás. Most derült kik, hogy az évek során mi minden halmozódott fel a lakásban. Olyan dolgok, amik akkor fontosak volta, aztán elveszítették jelentőségüket. Volt közte ruhanemű, ami kiment a divatból, használni még lehetne, de hova vegye fel? Aztán olyan tárgyak, mint egy kávéfőző, kenyérpirító, tv állvány, ruhafogas, áztató teknő, műanyag lavór, fel sem lehet sorolni azokat a feleslegessé vált eszközöket, amelyek a szoba közepén összegyűltek.. Mi legyen velük? – volt a kérdés. Aztán egyértelmű volt a válasz, azoknak kell adni, akiknek erre, szükségűk van. A vöröskereszt karitatív szervezete jött számításba. Ők örömmel fogadták a felajánlásokat, mert tudták, hogy ami nekem felesleges és elajándékozom, másnak pedig fontos és hasznos lehet.       

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap