1887. március 19-én született Kabos Gyula színész, humorista

Szerkesztő B, k, 03/19/2019 - 00:11

 

 

 

 

 

Kabos Gyula, 1918-ig Kann[1] (Budapest, 1887. március 19.New York, 1941. október 6.) színész, humorista.

 

Tartalomjegyzék

 [elrejtés] 

 

Pályája

1887. március 19-én született zsidó családba Budapesten. 1905-ben Solymosi Elek színiiskoláját végezte el. Pályáját még ez évben Szabadkán kezdte. 19061907 között Zomborban, 19071910 között ismét Szabadkán játszott. Pályája Nagyváradon (19101913), majd a Királyi Színházban (19131914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott. 19161918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett. Ezután az alábbi budapesti színházakban lépett fel:

Kabos Gyula emléktáblája egykori lakhelyén, a Király utca 76. szám alatt

 

Kabos Gyula sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-2-457.

 

Mindenütt nagy sikert aratott. 19261929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Színi mestersége mellett 1929-től 1930-ig a Fővárosi Művész Színház igazgatója volt.

19351937 között a Víg, 19371938-ban a Magyar és Andrássy Színházhoz kötötte szerződés. 1939-ben az erősödő antiszemitizmus miatt családjával az Egyesült Államokba települt, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték, és utolsó évei keserűségben teltek. 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban, Kobas néven temették el, és sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án temették újra a Farkasréti temetőben.

"Pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 19311938 között készült film őrzi."[2]

Kabos László az ő tiszteletére vette fel a Kabos nevet, oldalági rokonok voltak.[3]

Részlet az »Iglói diákok« című filmből
Kabos Gyula, mint Odrobina kocsmáros

Menü

0:00

 

Filmje

Jegyzetek

  1. Ugrás fel ↑ A Belügyminisztérium 1918. évi 81129. sz. rendelete. MNL-OL 30796. mikrofilm 273. kép 1. karton.
  2. Ugrás fel ↑ Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4 Online elérés
  3. Ugrás fel ↑ Színészkönyvtár.hu

Források

További információk

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap